Halálos hóvihar a Himaláján – ki a felelős?

Forrás: AFP/Nepal Army -
hegymászó időjárás-jelentés hóvihar Himalája Nepál serpa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nepáli kormányfő a hibás időjárás-előrejelzést és a hiányos szabályozást okolja a himalájai szerencsétlenségekért. A hóviharban legalább 32 ember vesztette életét. Most már minden hegymászó biztonságban van.

A nepáli kormányfő azt ígérte, hogy kiépítik a meteorológiai állomások egy sűrű hálózatát a tragédiák elkerülésére, de hozzátette, hogy ehhez az országnak anyagi segítségre van szüksége. Már a legutóbbi baleset is – amelyben áprilisban 16 serpa halt meg a Csomolungmán történt lavinában – felhívta a figyelmet a helyi hegymászósport hiányosságaira – írja az MTI.

Forrás: AFP/Nepal Army

A kormány nem gondoskodott megfelelő lavina-előrejelzésről, amikor kedden számos hegymászó csoport elindult az 5416 méter magas Thorung La-hágó felé az idei hegymászóidény kezdetén. A nepáli időjárás-előrejelzés esőt jelzett, nem pedig hóvihart – közölték kormányilletékesek.

A legfrissebb jelentések szerint most valamennyi túlélő hegymászó biztonságban van, és elhagyta a szerencsétlenség sújtotta térséget. 385 embert sikerült kimenteni, köztük 180 külföldit.

Nepálban nemrég kezdődött meg az őszi hegymászószezon. Októberben rendszerint külföldiek ezrei túráznak a Himalája nepáli részén. Hóvihar vagy lavina ritkán fordul elő ebben az időszakban, most azonban a Délkelet-Indiából Kína felé tartó Hudhud ciklon hóviharokat okozott a térségben.

Az ember, aki két tyúkkal vitorlázza körbe a földethttp://www.life.hu/news/20141018-matteo-miceli-olasz-vitorlazo-ket-tyukkal-a-fedelzeten-onellato-modon-keruli-meg-a-foldet.htmlMatteo Miceli olasz vitorlázó két tyúkkal kerüli meg a világot. A környezetbarát túra vasárnap indul. A cél, hogy üzemanyag elégetése nélkül, önellátó módon kerülje meg a földet.News--A második legjobban kereső magyar sportoló lehet Dzsudzsák Balázshttp://www.life.hu/news/20141018-dzsudzsak-balazs-huszti-szabolcs-labdarugo-utan-a-dinamo-moszkvanal-a-masodik-legjobban-kereso.htmlHa aláírja új szerződését a Dinamo Moszkvánál Dzsudzsák Balázs, akkor évi 983 milliójával Huszti Szabolcs után (aki évi 1,22 milliárd forintot vág zsebre) ő lehet a második legjobban kereső sportolónk.News--Megszólalt Bianchi megtört édesanyjahttp://www.life.hu/news/20141017-jules-bianchi-a-japan-nagydijon-sulyos-balesetet-szenvedo-forma-1-es-pilota-edesanyja-christine.htmlA francia RTL Japánban tartózkodó tudósítójának pénteken néhány szó erejéig sikerült megszólaltatnia Christine Bianchit, a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedő Forma-1-es pilóta, Jules Bianchi eddig hallgatásba burkolózó édesanyját.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.