társasjáték A szoba casting Reality
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zajlik Magyarország első reality-társasjátékának castingja. Egyet garantálhatunk: érdekes arcokból nem lesz hiány. November közepétől kukkolhatod őket!

Volt olyan jelentkező, aki táncos produkciót is előadott, volt, aki meredek sztorikkal szórakoztatta a castingolókat, sőt, volt olyan is, aki elmondta, utálja, ha van rajta ruha. Biztos, hogy sok izgalmas helyzetet fognak generálni a beköltözők, ugyanis nagyon különböző egyéniségek kerülhetnek össze A szobában.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A szobában egyszerre mindig két játékos tartózkodik, a nézőkön múlik, kit tartanak szimpatikusabbnak. 3 nap után a nézőknek kevésbé szimpatikus lakó pakol, irány haza, helyére új játékos kerül. A szavazók között értékes nyeremények találnak gazdára.

Szívesen megnéznénk, hogyan viseli egymást két nagyon ellenkező jellemű karakter, esetleg két nagyon hasonló.

Ha úgy érzed, te is szeretnél kikészíteni pár játékost, és A szoba teljes berendezését hazavinni, még last-minute jelentkezhetsz az info@aszoba.hu oldalon, ha pedig kíváncsi vagy egy-két jófejre, a jelentkezők közül a www.aszoba.hu oldalon megnézheted a róluk készült videót!

Elviselhetetlen és vicces emberek összezárva – elindult A szoba castingjahttp://www.life.hu/news/20141020-a-szoba-magyarorszag-elso-interaktiv-reality-tarsasjatekanak-castingja-mar-elindult-ime-a.htmlMagyarország első interaktív, élőben közvetített reality-társasjátékára már nagyban folyik a válogatás. A Life.hu celebszomorító riportere, Katz Dávid szívatja az eddigi jelentkezőket, akik még nagy valószínűséggel nem tudják, mire vállalkoztak.News--5 dolog, ami kiboríthat, ha új lakótársad vanhttp://www.life.hu/news/20141030-a-szoba-hazank-elso-reality-tarsasjateka-novemberben-indul-ime-a-karakterek-akikkel-a-legnehezebb.htmlNem egyszerű megszokni egy idegent, akivel az életünket kell megosztanunk. Főleg, ha még sosem láttuk azelőtt. Vagy, ha rögtön 30 napot kell szünet nélkül összezárva tölteni. Vagy, ha még bútoraink sincsenek. Sem külön szobánk. Sem internetünk, telefonunk, vagy bármi egyéb kommunikációs eszközünk. Indul A szoba.News--Aki nem látszik, nem játszik – indul az új interaktív reality társasjáték a netenhttp://www.life.hu/news/20141007-a-szoba-magyarorszag-elso-eloben-kozvetitett-reality-tarsasjateka-novemberben-indul-jelentkezz.htmlNovember második felében startol Magyarország első élőben közvetített reality társasjátéka, A Szoba. A nézők éjjel-nappal figyelemmel kísérhetik a neten a versengést, sőt, ők határozzák meg, mit tegyenek, vagy mit ne tegyenek a játékosok A Szobában.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.