Nehéz ráismerni Eminemre - nyomott hagyott az arcán drogfüggősége?

betegség fotó drog elvonókúra arc rapper Eminem drogfüggő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rapper bevallotta, majdnem az életébe került korábbi drogfüggősége. Úgy tűnik, az évekig tartó kábítószer-fogyasztás nyomot hagyott az arcán is.

Az előnytelen fotón arca sápadt, feltűnőek a kidagadó erek. Eminem drogfüggősége a 8 mérföld című filmének forgatása közben kezdődött, napi 16 órán át forgattak, nem tudott aludni. Altatókat és nyugtatókat kapott, amikre rászokott, és ez ahhoz vezetett, hogy rettenetes mennyiségeket kezdett szedni belőlük.

Forrás: AFP

2005-ben három évre szüneteltette karrierjét, ez idő alatt rehabon volt. Nemrég árulta el magáról, hogy túladagolás miatt kórházba került, kis híján meghalt. "Ha két órával később visznek be, meghaltam volna. A szerveim elkezdtek leállni. Az orvosok is azt hitték, nem élem túl" - mondta. Állítólag most végleg leállt a tiltott szerekkel, és éppen új albumán dolgozik, ami november végére várható.

Az elmúlt évek mindenesetre nyomot hagytak arcán - a róla készült friss fotókért kattints IDE!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.