Tízen erőszakolták meg és teherbe is ejtették a kilencéves kislányt

Forrás: AFP/Tauseef Mustafa -
nemi erőszak fogoly erőszak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolc hónapnyi fogság után szabadon engedett az Iszlám Állam 227 foglyot. Idős emberek és gyerekek is voltak a túszok között. 

A helyszínen dolgozó segélyszervezetek szerint a fogva tartottak közül egy kilencéves kislányt rendszeresen erőszakolt meg tíz iszlamista katona. A kislány teherbe esett az egyik erőszakolótól.

Illusztráció Forrás: AFP/Tauseef Mustafa

Törd meg a csendet!

A Life.hu több alkalommal határozottan kiállt és továbbra is kiáll azokért a lányokért, nőkért, akik az életük során szexuális erőszakot szenvedtek el.
Kezdeményezésünk ennél is továbbmegy. Szakértők bevonásával szeretnénk segítséget nyújtani az áldozatoknak. Törd meg a csendet!

Mivel a kislány nagyon fiatal, szinte esélytelen, hogy túléljen egy szülést vagy császármetszést. A kislányt anyjával együtt rabolták el, de nagyon hamar szétválasztották őket a terroristák. A túszok közül sokan képtelen voltak beszámolni arról, mit műveltek velük fogvatartóik, annyira sokkos állapotban voltak.

Fortuna tréfája: fura számokat húztak ki a lottón http://www.life.hu/news/20150413-furcsa-szamok-az-otoslotton.html Hatalmas a nyeremény az ötöslottón. A múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, így már 3,9 milliárd forint reményében ikszelgethetünk. News Thinkstock Jegyezd meg a nevét! Stephanie Sigman az új Bond-lány http://www.life.hu/news/20150410-stephanie-sigman-az-uj-bond-lany.html Nem lep meg senkit, ha azt mondjuk, az új Bond-lány is csodaszép! Ismerd meg Stephanie Sigmant, hiszen őt láthatod a következő Bond filmben Daniel Craig oldalán. News AFP Így oktatja a szelfizést Palvin Barbi http://www.life.hu/news/20150410-palvin-barbara-elmondja-hogy-keszul-a-jo-szelfi.html Palvin Barbarát, a 21 éves szupermodellt nem csak a profik kamerája örökíti meg, saját magáról is szeret szelfiket készíteni. News -- Itt a kék-fekete, arany-fehér ruha utódja - Merre megy a macska? http://www.life.hu/news/20150410-merre-megy-a-macska-a-kepen-vita.html Épp, hogy a világ túltette magát az kék-fekete vagy arany-fehér ruha vitáján, itt az újabb megosztó kérdés. Merre megy a macska? News Thinkstock Káosz Budapesten! Kiürítették és lezárták a Batthyány teret http://www.life.hu/news/20150410-kiuritik-es-lezarjak-a-batthyany-teret.html Hatalmas a káosz a fővárosban: egy közel kilenc centiméteres légvédelmi repeszgránát miatt lezárták és kiürítették a Batthyány teret. A repeszgránátra a budai fonódó villamoshálózat építése közben találtak rá. News -- Hétvégén még tavasz, hétfőre már tél? - Hidegfront jön a napos hétvége után http://www.life.hu/news/20150410-hetvege-utan-hidegfront-lesz.html Igazi tavaszi idő vár ránk a hétvégén, 20-21 fokos hőmérséklettel, de hétfőn hidegfront rondíthat bele a tavaszi napsütésbe. News Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.