Meghalt az eltűnt magyar zongorista

Forrás: Facebook/Makka Tamás -
halál Makka Tamás epilepszia Ausztria zongorista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Makka Tamásnak néhány hete veszett nyoma. Magyarországra akart hazatérni külföldről, ahová tolmácsolni ment. 

Barátnője húgának ment tolmácsként segíteni külföldre a négy nyelven beszélő Makka Tamás. Az eltűnt emberek keresésével foglalkozó Facebook-csoport oldalán közölték: meghalt, megtalálták a holttestét.

Forrás: Facebook/Makka Tamás

Makka Tamás még korábban epilepsziás rohamot kapott, ami miatt kórházba került. Megvizsgálták, infúziót kapott, és elengedték. Később, a hazafelé tartó vonaton ismét zavart lett: egyedül leszállt a szerelvényről Wörglnél. Barátnője húga azonnal meghúzta a vészféket, de a vonatot csak Salzburgban állították meg, mire onnan visszatért a rendőrökkel Wörglbe, Tamást már nem találták seholírja a Hír24.

Tamás sapkáját és kabátját néhány kilométerre, az Inn folyó partjánál találták meg. Halálának oka egyelőre ismeretlen.

Tom Hanks optikusnál járt Budapestenhttp://www.life.hu/news/20150416-tom-hanks-budapesten-optikusnal-volt.htmlSzerda délben a világsztár néhány percre bement egy Ráday utcai optikába, majd elviharzott. Néhány rajongónak sikerült elcsípnie. News--Elhunyt a legendás teniszezőhttp://www.life.hu/news/20150416-thelma-coyne-long-teniszezo-elhunyt.htmlElhunyt a teniszlegenda, Thelma Coyne Long. Az ausztrál tenisztörténelem egyik legnagyobb alakja 96 évesen távozott. News--Gyászol a sportvilág! Elhunyt a válogatott pólókapus, Ambrus Tamáshttp://www.life.hu/news/20150416-ambrus-tamas-polokapus-elhunyt.html50 éves korában elhunyt Ambrus Tamás, 61-szeres válogatott vízilabdás. News--Rekordot döntött a videó, melyben az Üvegtigris sztárja tanítja az újraélesztésthttp://www.life.hu/news/20150415-nezettsegi-rekordot-dontott-az-orszagos-mentoszolgalat-alapitvany-ujraelesztesi-kisfilmje.htmlAz Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztési kisfilmjét már közel másfél millióan látták. Nem véletlen, hiszen a Csuja Imre főszereplésével készült anyag a legszórakoztatóbb társadalmi célú videó, amit valaha láttunk.News--Nina Dobrev ezzel a képpel búcsúzik Paul Wesley-tőlhttp://www.life.hu/news/20150415-nina-dobrev-szineszno-kozos-fotoval-bucsuzik-kollegajatol-paul-wesleytol-a-vampirnaplok-sztarjatol.htmlA színésznő nemrégiben bejelentette, hogy otthagyja a népszerű Vámpírnaplók című sorozatot – most pedig kollégájától, Paul Wesley-től is elbúcsúzott.News--Jó szándékával csinált hülyét magából Gwyneth Paltrowhttp://www.life.hu/news/20150414-gwyneth-paltrow-szineszno-csatlakozott-a-food-bank-challenge-felhivashoz-de-rosszul-sult-el.htmlA színésznő kedves gesztust akart tenni, ami azonban nagyon rosszul sült el: a sztár rengeteg ellenséges kommentet kapott a Twitteren. Olvasd el az eset előzményeit!NewsAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.