Dombvári Bence Csipes Tamara kajakos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú hallgatás után végre megszólaltak a drogbotrányba keveredett kajakosok. Dombvári Bence vb-ezüstérmes és Csipes Tamara ötszörös világbajnok kajakos egy interjúban meséltek arról, hogyan élik meg ők a történteket.

A júniusi Európa Játékokra készülő kajak-kenu válogatott két tagja, Csipes Tamara és Dombvári Bence kokainhasználattal buktak le a vizsgálatokon, ezért 10 hónapra eltiltották őket. A kajakosok – akikről sokáig azt lehetett hallani, véletlenül kokainoztak – a hvg.hu-nak nyilatkoztak a történtekről.

Forrás: MTI/Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

„Ha mondjuk egy pozitív doppingtesztet kaptam volna vissza, akkor élve elástam volna magam. Mert az csalás. Én nem csaltam, hanem hibáztam. Egyszer." – reagált a történtekre Csipes Tamara, akit 2011-ben az év legjobb magyar sportolónőjének is megválasztottak.

Forrás: MTI/Kovács Tamás Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezzel szemben Dombvári Bence úgy nyilatkozott, nem mondhatja el magáról, hogy mindig százszázalékosan olyan életmódot élt, amibe nem lehet belekötni. Bevallotta, nem mindig élt sportszerűen.

Gyász! Meghalt a világhírű zenészhttp://www.life.hu/news/20150515-elhunyt-b-b-king-legendas-blues-zenesz-89-eves-koraban.htmlSzörnyű veszteség érte a művészvilágot: álmában távozott az élők sorából a legendás zenész, akit mindenki a blues királyaként emlegetett. B.B. King 89 éves volt. News--Súlyos árat fizethet a TV2 az Éden Hotel miatthttp://www.life.hu/news/20150514-a-tv2-eden-hotel-eroszak-miatt-sulyos-buntetest-is-kiszabhat-a-csatornara-a-mediahatosag.htmlAz Éden Hotel heves botrányt kavart jelenete miatt a Médiatanács akár 200 milliós bírságot is kiszabhat a TV2-re, felfüggesztheti annak működését, a legrosszabb esetben pedig megszüntetheti a csatornát. A szerv egyébként eddig csak a korhatár-besorolás megsértése miatt büntetett hazai joghatóság alá tartozó valóságshow-t.News--Halálos balesetet okozott, majd lemondott a Népszabadság főszerkesztőjehttp://www.life.hu/news/20150514-muranyi-marcell-a-nepszabadsag-foszerkesztoje-lemondott-miutan-halalos-balesetet-okozott.htmlLemondott posztjáról a Népszabadság főszerkesztője miután a sajtóból megtudta, hogy a kerékpáros, akit még március 30-án sodort el autójával a fővárosban, meghalt. NewsÖrömhír! Miklósa Erika anya lett!http://www.life.hu/csalad/20150515-miklosa-erika-opera-enekesno-es-ferje-csiszar-zoltan-orokbe-fogadtak-egy-kislanyt.htmlEgy hónapja boldog anyukaként tündököl a híres opera-énekesnő, aki férjével egyenesen szerelmes a lányukba.CsaládOrigoNagyon dögösen főz Soma Mamagésa http://www.life.hu/bulvar/20150515-soma-mamagesa-taplalkozasanak-filozofiajat-fejtegette-facebook-oldalan.htmlSoma Mamagésa, aki manapság nőknek szóló workshopokat tart, táplálkozásának filozófiáját osztotta meg közösségi oldalán, amelyhez pikáns képeket is posztolt.TV + Bulvár--Jakabos Zsuzsa: „Benne volt a pakliban hogy véget ér a karrierem"http://www.life.hu/bulvar/20150514-jakabos-zsuzsaval-europa-bajnok-uszonovel-a-sport-lelki-hattererol-sikerrol-es-kudarcrol.htmlJakabos Zsuzsa ritkán ad interjút, most azonban a Life.hu-val kivételt tett. Az Európa-bajnok úszónővel sikerről, kudarcról és örömteli koránkelésről beszélgettem.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.