Villanyoszlopnak rohant a Király utcai lövöldöző

Forrás: Thinkstock -
ámokfutás lövöldözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogták a Király utcai lövöldözés egyik gyanúsítottját Budapesten; ő vezette azt a fegyverekkel teli autót, amely hétfő hajnalban oszlopnak ütközött a fővárosi Bem József téren, írja az MTI.

Április 15-én lövöldözés miatt hívták ki a rendőröket a Király utcába nem sokkal éjfél után. A rendőrség a helyszínen gázpisztolyból származó hüvelyeket talált. A jelenleg is körözés alatt álló Száva János Róbert és három társa többször is rálőtt egy társaság tagjaira, majd elmenekültek a helyszínről. A társaságból két ember könnyebben sérült, és nagy volt a riadalom a környéken lakók között is.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A rendőrség másnap elfogott két embert, akik részt vettek a lövöldözésben, harmadik társuk pedig hétfőn hajnalban lett meg.

Mindhármuk, illetve a szökésben lévő Száva János Róbert ellen is csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség – mondta Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség reggel közölte, hogy fegyvereket találtak egy autóban hétfőn kora hajnalban Budapesten. A sofőrt igazoltatni akarták, de nem állt meg a felszólítás hatására sem. Végül a menekülés közben egy villanyoszlopnak csapódott, a baleset után nagyjából három órával kapták el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.