Embert ölt egy elszabadult cirkuszi elefánt

Forrás: AFP/Rich Polk -
cirkusz News elefánt emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos sebeket ejtett egy férfin Németországban egy elszabadult és megvadult cirkuszi elefánt szombaton - közölte a helyi rendőrség.

Az eset az ország délnyugati részén, a baden-württembergi Buchen városában történt.
Nem tudni, miért, de az elefánt reggel kitört a sátrából, majd a közeli sportpályán - onnan mintegy 100 méterre - megtámadta áldozatát, és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy már nem tudtak segíteni rajta.

Illusztráció Forrás: AFP/Rich Polk

Az ormányos egy gondozójának ezt követően sikerült megnyugtatnia a felnőtt állatot, és visszaterelte sátrába.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Az áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra.

Szülése óta először mutatkozott Katalin hercegné - Nézd meg, miben tette!http://www.life.hu/news/20150613-katalin-hercegne-eloszor-mutatkozott-szulese-ota-a-kiralyno-hivatalos-szuletesnapi-unnepsegen.htmlA hagyományhoz illő pompával ünnepelte az Egyesült Királyság és vele együtt a brit királyi család Erzsébet királynő „hivatalos" születésnapját. És végre Katalin hercegnét is láthattuk!News--Meghalt a legendás színésznőhttp://www.life.hu/news/20150613-monica-lewis-meghalt-93-evesen.htmlMonica Lewist kaliforniai otthonában érte a halál.News--Sokkoló videó: sportolókat gázolt el a busz (18+)http://www.life.hu/news/20150613-sokkolo-video-sportolokat-gazolt-el-a-bakui-europa-jatekok-sportoloi-falujaban-egy-busz.htmlKifejezetten csak erős idegzetűek nézzék meg az alábbi videót, amely a bakui Európa Játékok sportolói falujában történt tragédiát örökítette meg.NewsThinkstockEgykori szerelmét gyászolja Puskás Petihttp://www.life.hu/news/20150612-egykori-szerelmet-kingat-gyaszolja-puskas-peti.htmlFeketére változtatta coverfotóját a The Biebers és Puskás Peti a Facebookon. A sikeres magyar zenekar gyászol: Peti exe személyében egy nagyon kedves barátnőjüket veszítették el. News--Másodfokú figyelmeztetés: tovább fokozódik a kánikula!http://www.life.hu/news/20150612-masodfoku-figyelmeztetes-tovabb-fokozodik-a-kanikula.htmlMásodfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat Budapestre és tizenöt megyére. Azt írták: a hőség hétvégén tovább fokozódik. A meleg miatt a rendőrség is felhívta a figyelmet a veszélyekre, az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) a klímaberendezések megfelelő használatának fontosságát hangsúlyozta.News--Botrány! Megfosztja hercegnői címétől testvérét a királyhttp://www.life.hu/news/20150613-fulop-spanyol-kiraly-megfosztja-noveret-cristinat-hercegnoi-cimetol-es-birosag-ele-allittatja.htmlFülöp spanyol király nem ismer tréfát, ha családja hírnevének tisztára mosásáról van szó: Spanyolország uralkodója bíróság elé állíttatja és hercegnői címétől is megfosztja nővérét, Cristinát, akit sikkasztásban való részvétellel vádolnak.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.