Juszt László pert nyert az MTVA ellen

Forrás: MTI/Földi Imre -
MTVA A tévé ügyvédje per Juszt László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Juszt László műsorát, A tévé ügyvédjét 2009-ben szüntette meg az MTVA, pénzhiányra hivatkozva.

A műsorvezető elmondása szerint, amikor 2009-ben vége lett a tavaszi évadnak, Medveczky Balázs, a tévé akkori alelnöke megígérte, hogy A tévé ügyvédje ősztől folytatódik, ez azonban nem így lett. "Mivel külső gyártásban készítettük a műsort, fenntartottam az irodát, egész nyáron fizettem a kollégákat, dolgoztunk az őszi részeken. Augusztusban a csatorna úgy döntött, belső gyártásban szeretné tudni a műsort, kaptunk két szobát a székházban, egy belső gyártásvezetőt, kapacitást, ezért felmondtam a saját irodámat, és elbocsátottam azokat, akikre nem volt szükség. A műsorstruktúrában meghirdették, a műsorújságokban is szerepelt A tévé ügyvédje, ám a kamerapróba napján, egy nappal az élő előtt felhívott az alelnök, hogy nem lesz holnap adás. És a jövőben sem. Az ok: nincs rá pénz" - emlékezett vissza a Blikknek Juszt László.

Forrás: MTI/Földi Imre

Juszt szerint nem anyagi, hanem személyes és politikai döntés volt. "Biztatási kár és kártérítés, ezen a címen indítottam a pert" - nyilatkozta - "Nemcsak az irodabérlés, a kollégáim bére, de az én munkám is kárba veszett, ráadásul volt egy írásos ajánlatom az ATV-től, hogy menjek át hozzájuk, de mivel én mindig is kötődtem a Magyar Televízióhoz, elutasítottam."

A tévés érdekességképp elmondta, hogy a Marslakókra kifizetett összegből nyolc éven át mehetett volna a műsor, A dal egy-egy adására kifizetett összegéből kilenc részt tudott volna elkészíteni az ő műsorából, A tévé ügyvédjéből.

Juszt László végül háromszor is elnyerte az igazát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.