Jó hír! A MÁV vigyáz a Balaton Soundra utazó fiatalokra

fiatal vonat Balaton Sound 2015 Life vasút MÁV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó hír! Mindent megtesz a MÁV, hogy elő ne forduljon a tavalyi tragédia, amikor egy fiatal a sínek közé esett és életét vesztette Zamárdiban.

Nagyobb biztonságban juthatnak le Zamárdiba és haza a fiatalok, akik vonattal igyekeznek a Balaton Soundra.

Fotó: Tevan Imre - Origo

"A Balaton Sound rendezvényt a MÁV-csoport és a rendőrség kiemelt figyelemmel kezeli. Ennek megfelelően a rendezvény teljes ideje alatt,

a Zamárdi megállóhelyen folyamatos a vasútőri jelenlét 8-12 fővel.

Meghatározott vonatokon a vasútőrök vonatkísérést is végeznek. A vasútőrök munkáját a fonyódi polgárőrök segítik, 2-5 fő utazik a vonatokon. A MÁV-csoport biztonsági szervezetének munkatársai is a helyszínen tartózkodnak a szükséges időben."

A Készenléti Rendőrség is folyamatos vonatkísérést lát el Zamárdiig, szintén az előre kijelölt vonatokon. A rendőrség helyi szervezete az állomáson pedig fokozottan felügyeli a rendet, a biztonságot a fesztivál idején" - kaptuk a tájékoztatást a sajtóosztálytól.

A MÁV-START több vonatot plusz kocsikkal erősít meg, továbbá hétfő hajnalban a bagolyvonatokat is közlekedteti a mellékelt menetrend szerint.

Válogatott sportolók is kárt szenvedtek a szerdai viharbanhttp://www.life.hu/news/20150710-vihar-kolonics-gyorgy-vizisport-kozpontban-a-kajak-kenutelepen-valogatott-sportolok-hajoi-serultek.html40 milliós kár keletkezett a szerdai vihar miatt a csepeli Kolonics György Vízisport Központban, ahol válogatott sportolók hajói is megsérültek. News--Neee! Megszűnhet a pattogós fóliahttp://www.life.hu/news/20150710-beszuntetik-mindenki-kedvencet-a-buborekfoliat.htmlMindannyiunk kedvence, a buborékfólia veszélybe került. A cégek ugyanis azon gondolkodnak, hogy nem gyártják többet.News--Nagyon cuki! Egy papagáj a legjobb barátja a golden retrievernekhttp://www.life.hu/news/20150709-egy-papagaj-a-legjobb-baratja-a-golden-retrievernek.htmlBob, a brazil golden retriever nagy állatbarát: kedvence egy papagáj, akivel szinte elválaszthatatlanok.News--Elhunyt a népszerű magyar műsorvezetőhttp://www.life.hu/news/20150709-sajtos-szucs-lajos-szegedi-musorvezeto-elhunyt.htmlSajtos Szűcs Lászlót, a szegedi diszkóst, valamint műsorvezetőt sokan ismerték és szerették. A szomorú hírt a felesége közölte a legnagyobb közösségi portálon.News--Armageddon-hangulat és sosem látott pusztítás - Ilyen volt a tegnapi vihar képekbenhttp://www.life.hu/news/20150709-dobbenetes-pusztitast-vitt-vegbe-a-tegnapi-vihar-fotok.htmlAhogyan arról a Life.hu is beszámolt: hatalmas károkat okozott a tegnapi vihar, mely fákat döntött ki, több épületet is megrongált és még emberéletet is követelt. News--Kinder tojásban rejtegette a drogot a 3 gyerekes anyukahttp://www.life.hu/news/20150709-kinder-tojasban-rejtegette-a-drogot-egy-3-gyerekes-edesanya.htmlAz édesanya, elmondása szerint, egy barátjának tartogatta a körülbelül 80 ezer forint értékű kábítószert, amelyet egy Kinder csokitojásban rejtett el.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.