Bántalmazták, majd elhunyt: Rendőri intézkedés közben halt meg egy férfi

Forrás: MTI/Mészáros János -
halál rendőr rendőri intézkedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 35 éves turai férfi rendőri intézkedés után vesztette életét. Állítólag súlyosan bántalmazták.

Jogosítvány nélkül vezetett egy 35 éves, háromgyerekes férfi Turán. Menekülni kezdett a rendőrök elől, hogy ne igazoltassák. Két járőr vette üldözőbe, mire a férfi átugrott egy kerítést, a járőrök elkapták, és megbilincselve a földre fektették. "Csontig szorították a bilincset a csuklóján, azután durván ütni-verni kezdték" – számolt be a Borsnak a férfi sógora.

Forrás: MTI/Mészáros János

A sógor szerint egy járókelő látta a történteket, és számon kérte a rendőröket. A férfihoz mentőt hívtak, a napilap úgy tudja, a hatvani kórház intenzív osztályára szállították. A rokonokat négy órával később értesítették arról, hogy a férfi életét vesztette.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a Borssal közölte, a haláleset körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják. A rendőrség állítja, a turai körzeti rendőr mentőt hívott a férfihoz, mert bejelentés érkezett, hogy egy ordítozó ember több ház kertjébe is beugrott.

"A kiérkező rendőrök többször felszólították a férfit a személyazonossága igazolására, ám ennek nem tett eleget, hanem megpróbált egy szomszédos ingatlan kerítésén átugorva elszaladni. A férfi mozgása koordinálatlan volt" - írta a rendőrség. A férfi állítólag ön- és közveszélyes állapotban volt.
Az orvosi szakvélemény szerint szívrohamba halt bele.

Kétmilliós kár érte Hajdú Péteréket http://www.life.hu/sztarok/20150710-a-vihar-miatt-ketmillios-kar-erte-hajdu-petert-es-sarka-katat.htmlA szerdai vihar rengeteg kárt okozott az országban. Fák dőltek ki, jégeső esett, a BKK járműveinek közlekedése is akadozott. A zord időjárás Hajdú Péter irodájában és éttermében is kárt tett.TV + SztárokOrigoMicsoda váltás! Baukó Éva és Aleska otthagyták az RTL Klubot a TV2-érthttp://www.life.hu/sztarok/20150710-bauko-eva-es-aleska-diamond-az-rtl-klub-celeb-vagyok-ments-ki-innen-sztarjai-a-tv2-csatornan.htmlAz RTL Klub két szexi brotrányhőse, akik a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban lettek szövetségesek, a konkurens csatornához, a TV2-höz igazoltak. Nem is akrámilyen műsorban láthatjuk majd őket együtt. TV + Sztárok--Bajor Marcell: "Van, hogy csak állok a sír mellett, de a legtöbbször beszélgetek apuval"http://www.life.hu/sztarok/20150709-bajor-imre-szinesz-fia-marci-meg-beszelget-apjaval.htmlCsaknem egy éve már, hogy a híres színész és nevettető, Bajor Imre elhunyt. Gyermekei sok nehézség árán, de lassan kezdenek megbarátkozni a gondolattal, hogy szeretett apukájuk nincs többé. TV + Sztárok--Mi történt a hollywoodi szívtipróval? Nagyon elhagyta magát Matthew McConaugheyhttp://www.life.hu/sztarok/20150709-matthew-mcconaughey-hollywoodi-szinesz-szinte-felismerhetetlen-legujabb-fotojan.htmlMatthew McConaughey nők ezreinek szívét rabolta már el szexi megjelenésével - most viszont mintha kicsit elhagyta volna magát.TV + SztárokOrigoÉletveszélybe került Susan Boyle - Telefonos fenyegetéseket kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20150706-susan-boyle-enekesnot-egy-ferfi-fenyegette-telefonon.htmlA tehetséges énekesnőt egy vallási fanatikus zaklatta telefonon; a férfi többször megfenyegette Susan Boyle-t. TV + Sztárok--Kasza Tibor a Rékasi-ügyről: "Konkrétan nem találok szavakat"http://www.life.hu/sztarok/20150702-kasza-tibor-musorvezeto-rekasi-karoly-baleseterol-nyilatkozott.htmlNem tudta szó nélkül hagyni a műsorvezető Rékasi Károly balesetét és az azt körülvevő fokozott médiafigyelmet. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.