Iszlám Állam
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két katonai ellenőrzőpontot támadtak meg iszlamista fegyveresek szombaton a Sínai-félszigeten, a merényletekben megöltek öt egyiptomi katonát, és hetet megsebesítettek.

A MENA egyiptomi hírügynökség jelentése szerint a támadások az észak-sínai Sejk-Zuvejd település mellett történtek. A szélsőségesek rakétagránátokkal támadtak az ellenőrzőpontokra, ezután tűzharc bontakozott ki köztük és a katonák között. A merényletek elkövetését a Vilaját Színáa (Sínai Tartomány) nevű szélsőséges szervezet vállalta magára.

Több helyen támadott az Iszlám Állam Forrás: AFP

Mindkét ellenőrzőpont színhelye volt az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez köthető szélsőséges csoport összehangolt támadásának július 1-jén. A szélsőségesek összesen öt ellenőrzőpontot rohantak le, és kéttucatnyi katonát öltek meg. A legveszedelmesebbnek tartott egyiptomi terrorcsoport, a Sínai Tartomány tavaly novemberben fogadott hűségesküt Abu Bakr al-Bagdádinak, az Iszlám Állam önjelölt kalifájának.

Három afrikai keresztényt rabolt el Líbiában az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet, amely vasárnap az áldozatok útlevelének fényképével hitelesítette állítását. A közösségi médiában nyilvánosságra hozott szűkszavú tájékoztatás szerint a túszok Egyiptomból, Ghánából és Nigériából származnak.

Négy halálos áldozata van a 66-os főúton történt karambolnakhttp://www.life.hu/news/20150719-negyen-meghaltak-egy-karambolban-a-66os-uton.htmlNégyen meghaltak, amikor két személyautó ütközött szombat este a 66-os főúton Sántos és Szentbalázs között; a baleset helyszínét teljes szélességében lezárták - adta hírül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. NewsThinkstockNégy halálos áldozata van a 66-os főúton történt karambolnakhttp://www.life.hu/news/20150719-negyen-meghaltak-egy-karambolban-a-66os-uton.htmlNégyen meghaltak, amikor két személyautó ütközött szombat este a 66-os főúton Sántos és Szentbalázs között; a baleset helyszínét teljes szélességében lezárták - adta hírül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. NewsThinkstockElhunyt Koltai Tamáshttp://www.life.hu/news/20150719-koltai-tamas-szinikritikus-elhunyt.htmlÉletének 73. évében váratlanul elhunyt szombaton Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró - tájékoztatott a család vasárnapra virradóra. NewsOrigoÍgy cukiskodnak az ormányosmedvék - Ennivaló videóhttp://www.life.hu/news/20150714-ormanyosmedve-cuki-video.htmlLáttál már Magyarországon született ormányosmedve kölyköket az anyukájukkal cukiskodni? Itt az ideje! NewsOrigoDurva! Komoly sérülést okozhat a gyerekek fején a babakocsihttp://www.life.hu/news/20150714-becsipheti-a-gyerek-fejet-a-babakocsi.htmlHét játék babakocsiból öt nem felelt meg az előírásoknak. Van olyan, ami akár súlyos sérülést is okozhat a gyerekeknek. NewsThinkstockNégy halálos áldozata van a 66-os főúton történt karambolnakhttp://www.life.hu/news/20150719-negyen-meghaltak-egy-karambolban-a-66os-uton.htmlNégyen meghaltak, amikor két személyautó ütközött szombat este a 66-os főúton Sántos és Szentbalázs között; a baleset helyszínét teljes szélességében lezárták - adta hírül a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.