42 éve halt meg a harcművészet ikonikus alakja, Bruce Lee

Forrás: Northfoto -
film karate Hollywood Bruce Lee harcművészet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1973. július 20-án hunyt el a harcművészeti filmek legendás szereplője, Bruce Lee.

A 20. század egyik legismertebb harcművésze először táncoktatóként, majd kung fu-edzőként kereste a kenyerét. A színészet csak később jelent meg az életében. Rengeteg sikeres produkcióban szerepelt, azonban a leghíresebb filmjének, a Sárkány közbelép című alkotásnak a bemutatóját már nem érhette meg.

Forrás: Northfoto

Halálát nagy valószínűséggel agyduzzadás okozta. Bruce Lee fejfájásra panaszkodott, így a kolléganőjétől kért egy erős, aszpirin- és meprobamát tartalmú fájdalomcsillapítót. A pirulában lévő hatóanyagok azonban allergiás reakciót váltottak ki nála, és agyduzzadást okoztak.

Forrás: Northfoto

A Sárkány közbelép című filmjét halála után egy hónappal mutatták be. A 850 ezer dollárból készült alkotás hatalmas siker lett, és több mint 200 millió dollár bevételt hozott. A film Bruce Lee-t az örök ikonok közé emelte.

20 perc késéssel érkeztek a mentők Nick Cave haldokló fiához http://www.life.hu/news/20150720-nick-cave-fiahoz-nem-ertek-ki-idoben-a-mentok.htmlAhogyan arról korábban a Life.hu is beszámolt, tragikus baleset áldozata lett Nick Cave fia, Arthur. Ugyanakkor lehet, hogy az élete még menthető lett volna, ha a mentők időben a helyszínre érkeznek. News--Ezért verték meg a szegedi egyetemista lánythttp://www.life.hu/news/20150720-bevandorlonak-hitt-baratja-miatt-vertek-meg-egy-not-szegeden.htmlEgy fekete ruhás kopasz férfi vert meg egy egyetemista lányt szombaton este Szegeden. A lány a barátját próbálta megvédeni, akit a támadó bevándorlónak hitt.NewsThinkstockGyászol Hollywood! Elhunyt a Keresztapa sztárjahttp://www.life.hu/news/20150720-hetvenkilenc-eves-koraban-elhunyt-alex-rocco-amerikai-szinesz.htmlHetvenkilenc éves korában elhunyt Alex Rocco amerikai színész, aki leghíresebb alakítását A Keresztapa első részében nyújtotta.NewsOrigoÍgy táncol egy 97 éves dédnagymama! - Cuki videó!http://www.life.hu/news/20150719-cuki-video-terjed-az-interneten-egy-idos-holgyrol.htmlAz idős hölgy bebizonyította, hogy a kor sem az energiánkat, sem a mentalitásunkat illetően nem akadály, ha kellőképpen vidáman állunk az élethez.NewsOrigoFeleségül vett egy négyéves kislányt az ápolója New Yorkbanhttp://www.life.hu/news/20150719-negy-eves-kislanyt-vett-felesegul-a-korhazi-dolgozo.htmlMegható eseményen vehettek részt a New York-i Albany Egészségügyi Központban, ahol egy 4 éves rákos kislánynak szereztek örömet a kórház dolgozói.NewsOrigoEltűnt színészek, akiknek nem kellett a hírnévhttp://www.origo.hu/teve/20150701-akiknek-nem-kellett-a-rivaldafeny-visszavonult-sztarok-dennis-franz-rick-moranis-dave-chappelle.htmlNem mindenkinek való a rivaldafény, több, a képernyőről is ismert színész akadt, aki egy idő után úgy határozott, hogy felhagy a szakmával, vagy legalábbis jóval kevesebb időt szentel neki. Akad, aki a családja miatt nem játszik már tíz éve, más a tanulmányait tartotta fontosabbnak a hírnévnél, de volt olyan is, akinek sikeres sorozata forgatásán kattant be, hogy inkább Dél-Afrikában találná meg önmagát.Tévé

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.