Elítélték az exe nyulát meggyilkoló és megevő színészt

gyilkosság színész Hollywood Nyúl szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bűncselekményt Dimitri Diatchenko, egy 47 éves, feltörekvő hollywood-i színész követte el még tavaly decemberben, mikoris akkori barátnője közölte vele, hogy nem akar vele tovább együtt élni, ezért szakítani szeretne.

Az IMDB profilja szerint a Kemény motorosok, illetve az Indiana Jones és a kristálykoponya kiráysága című filmekben is "fontos" epizódszerepet eljátszó gyilkos színész még aznap megölte, megnyúzta, megfőzte, majd megette barátnője házikedvencét. Ráadásul mindezt fényképeken gondosan dokumentálta, amelyeket tettét követően exének is elküldött.

Dimitri Diatchenko Forrás: Twitter/Dimitri Diatchenko

Az ügyben a Los Angeles-i megyei bíróság a közel múltban hozott ítéletet, és a színészt 3 év próbára bocsátotta, mellette pedig 60 nap közmunkára és 48 órányi, állatkínzás elleni tanácsadáson való részvételre ítélték.

Diatchenko az elmúlt időszakban Twitterén igyekezett enyhíteni a róla kialakult negatív képet azzal, hogy 7 éves bulldogjáról közölt képet. Csak remélni merjük, hogy ő valóban megúszta eddig a színész dühkitöréseit, és ez a jövőben is így marad.

"Én így bánok az állatokkal. A hét éves bulldogom 9 hetes kora óta van velem. Ezzel mindent elmondtam."-írja Diatchenko Twitteroldalán Forrás: Twitter/Dimitri Diatchenko

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.