Halálra éheztette saját anyját a négy testvér Szolnokon

Forrás: Thinkstock -
rettenetes halott asszony Szolnok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A boncolásból sem lehet biztosan tudni, mikor halt meg a szolnoki asszony, akit gyerekei halálra éheztettek.

Bár a pszichiátriai betegségek miatt kezelt nőt eredetileg édesanyja gyámsága alá helyezték, a nagymama halála után gyerekeinek kellett volna ellátnia – írja a szoljon.hu.

A nő legidősebb fiának kellett volna gondoznia a szellemileg leépülő anyját, de egyik gyereke sem látta el megfelelően a teendőket. Nem vitték orvoshoz, nem váltották ki az idős nő recepteit. 140 ezer forintból próbált megélni havonta az öttagú család.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Mivel nem fizettek számlákat, kikapcsolták az áramot és a gázt a házban. Egy idő után az anya már az ágyából sem tudott kikelni. Ritkán adtak neki enni, és sosem fürdették meg. 2013-ban meghalt az asszony, de ezt gyerekei csak nagyjából halála után egy hónappal vették észre. A ház kertjében akarták eltemetni, senki sem szólt haláláról a hatóságoknak.

Emberölés miatt felelniük kellett a tettükért: a férfit 15 év, az egyik nőt 12 év fegyházra, a másik nőt 5 év börtönre ítélték. A negyedik testvér pszichiátriai beteg, ő nem kapott büntetést.

Vaginájában rejtette el fegyverét egy drogfutár nőhttp://www.life.hu/news/20150910-egy-drogfutar-no-a-vaginajaba-rejtette-el-fegyveret.htmlA rendőrség szerint a pisztoly töltve volt, és csak a szerencsén múlott, hogy nem sült el véletlenül.NewsOrigoKatalin hercegnének ismét sikerült magára haragítania Erzsébet királynőthttp://www.life.hu/news/20150910-katalin-hercegne-es-vilmos-herceg-tul-sok-penzt-koltenek-emiatt-duhos-erzsebet-kiralyno.htmlSajnos ezúttal egyet kell értenünk a brit uralkodónővel, aki szerint Katalin csak úgy szórja a brit királyi család pénzét.News--Szívszorító! Fiát mentette meg utolsó leheletével egy kínai apahttp://www.life.hu/news/20150910-fiat-mentette-meg-utolso-leheletevel-egy-kinai-apa.htmlMegindító történet járta be a kínai sajtót egy 39 éves apáról és 17 éves fiáról, akik kis híján együtt vesztették életüket egy szakadékban. Az apa lélekjelenléte azonban fiát még megmentette a tragédiától.NewsThinkstockJamie Oliver elképesztő dolgot művel egy banánnal - Videó! http://www.life.hu/news/20150909-jamie-oliver-bumerangkent-dobalja-a-banant-ami-visszajon.htmlMielőtt bárki félreértené, a népszerű szakács semmi perverz dolgot nem csinál a felvételen. A banánt szó szerint bumerángként használja!NewsÚjabb fordulat Bobbi Kristina Brown halálának ügyébenhttp://www.life.hu/news/20150909-nick-gordon-tagadja-a-vadakat-amelyek-szerint-o-olte-meg-bobbi-kristina-brownt.htmlWhitney Houston néhány hónappal ezelőtt elhunyt lányának tragédiájáért egy ideje már a barátját, Nick Gordont tartják felelősnek. A 25 éves férfi tagadja a vádakat.News--Elhunyt a gyorsasági motorversenyző, Bitter Sándorhttp://www.life.hu/news/20150909-bitter-sandor-motorversenyzo-elhunyt.html44 évesen elhunyt a magyar gyorsasági motorsport legendája, Bitter Sándor. Egy végzetes baleset okozta halálát. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.