Rendszeresen vertek és megaláztak egy 11 éves gyereket

Forrás: ANP/AFP/Roos Koole -
kiskorú Zala megye rendőrség gyermekbántalmazás megaláztatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kisfiú alig várta, hogy iskolába, vagy az édesapjához mehessen, mert félt otthon lenni. Egy idő után annyira rettegett, hogy ágyba is vizelt. 

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt emelt vádat az anya és élettársa ellen. A gyereket éveken át terrorizálták. Az ügyészség szerint veréssel, pofozással, és hajtépéssel büntették. Ha a fiú például nem tudott válaszolni arra kérdésre, hogy mit evett az óvodában, akkor is megverték - írja az Origo.

Illusztráció Forrás: ANP/AFP/Roos Koole

Az is rendszeresen előfordult, hogy büntetésből nem adtak neki enni, nem játszhatott, nem mehetett levegőre, vagy sarokba kellett állnia. A kicsinek játékai, könyvei sem voltak. A folyamatos megaláztatások miatt egy idő után ágyba vizelt, majd dadogni kezdett. A kisfiú a nyári szünidőket az édesapjánál töltötte, ahonnan nem akart hazamenni. A gyámhivatal végül 2013 decemberében az apához költöztette a gyereket. Az ügyészség szerint a nő és élettársa súlyosan veszélyeztette a gyermek pszichés és érzelmi fejlődését. Kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt emelt vádat ellenük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.