Eltűnt a fiatal dunaföldvári fiú! Autóját a Duna partján találták meg

Forrás: Facebook -
Dunaföldvár eltűnt fiú telefon autó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Autójában még a kulcs is benne volt, egyik pillanatról a másikra tűnt el Hegedűs Gábor, vagy ahogy becézik, Hege október 30-án hajnalban.

A 22 éves fia­talt gőzerővel keresi a családja, ám egyelőre a fiú még nem került elő. A család a nyomozók segítsége mellett az egész ország segítségét kéri. „Nagyon aggódunk érte, hiszen abszolút nem jellemző rá, hogy eltűnik egy szó nélkül” – mondta a Blikknek Hegedűs István, Gábor bátyja.

Forrás: Facebook

A családja szerint a fiú barátságos, életvi­dám, minden­kivel megtalálja a közös han­got. A Face­bookon is több mint négyezer is­me­rő­se van, a család kizárja az öngyilkos­ság gondolatát. „Gyakran járnak a fiatalok a Duna-partra kocsival, itt beszélgetnek. A testvérem autóját is itt találtuk meg, nyitva, még a forgalmi is benne volt. Így nem hisszük, hogy messzire ment volna” – találgat István.

Gábor telefonja ki van kapcsolva, így egyelőre nem biztos, hogy be tudják mérni, hol lehet. A közösségi oldalon a fiú azt írta egyik ismerősének, hogy csütörtökön lesz utoljára elérhető. A család nem tudja ezt egyelőre mire vélni, ám úgy tűnik, van remény.

„Egyik ismerősünk látta, amint az öcsém egy másik autó­ba átül. A nyomozók már tudják, kié a kocsi, így talán ez nyomra vezeti majd őket” – tudta meg a lap Istvántól, aki arra kéri öccsét, hogy mihamarabb adjon életjelet magáról.

Félelmetes! Lógott a repülőn, mert beakadt a kijáratba egy ejtőernyős http://www.life.hu/news/20151102-beakadt-a-ruhaja-fel-oran-at-logott-a-repulon-vegul-szerencsesen-tulelte-az-esetet.htmlValószínűleg a legnagyobb félelme várt valóra Fernando Gavának, amikor beakadt a ruhája a gép ajtajába. Végül sikerült levágnia magát, de ehhez fél óra kellett. News--Nem érte külső hatás az Egyiptomban lezuhant orosz repülőgépethttp://www.life.hu/news/20151102-nem-erte-kulso-hatas-az-egyiptomban-lezuhant-orosz-repulogepet.htmlNem külső hatás miatt zuhant le két nappal ezelőtt az orosz utasszállító Egyiptomban, a pilóta nem adott le vészjelzést, mielőtt a repülőgép eltűnt a radarról - jelentette ki hétfőn Kairóban a gép fekete dobozainak előzetes vizsgálatát végző bizottság egyik tagja. NewsMTINovember 6-án temetik Göncz Árpádothttp://www.life.hu/news/20151102-goncz-arpad-egykori-allamfot-november-6-an-temetik-az-obudai-temetoben.htmlMost pénteken helyezik örök nyugalomra az életének 94. évében elhunyt egykori államfőt. News--Elképesztő! Ennyivel kevesebbet keresnek a nők a férfiaknálhttp://www.life.hu/news/20151102-ennyivel-kevesebbet-keresnek-a-nok-mint-a-ferfiak.htmlAz Európai Bizottság közleménye érdekes, és egyben elkeserítő dologra hívta fel a figyelmet: Európában a nők átlagos órabére jelentősen kevesebb, mint a férfiaké. NewsThinkstockBrutális gyilkosság! Megölte volt párját, majd megerőszakolta annak húgáthttp://www.life.hu/news/20151102-megolte-volt-parjat-majd-megeroszakolta-annak-hugat-eletfogytiglant-is-kaphat.htmlAz eset még márciusban történt, amikor a pocsai férfi több késszúrással végzett egykori kedvesével, majd megerőszakolta annak tizenkét éves testvérét. NewsThinkstockKödös, párás idő lesz a hétenhttp://www.life.hu/news/20151102-idojaras-kodos-paras-ido-lesz-a-jovo-heten.htmlA héten is sokszor tartósan megmaradhat a sűrű köd, jellemzően gyenge marad a légmozgás. Olykor a napsütéses helyeken akár 15 Celsius-fokot is mérhetnek, a borult, ködös párás területeken viszont a legmelegebb órákban is csak 5 fok körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.