Hosszú Katinka döntött: Perel a doppingvád miatt

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
úszónő dopping Hosszú Katinka rágalom per
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ötszörös világbajnok úszó beperelte az őt doppingolással vádoló Casey Barrett újságírót, illetve a Swimming World Magazine kiadóját.

A swimswam.com híradása szerint a tavaly a világ legjobb úszójának választott magyar versenyző rágalmazás miatt nyújtott be keresetet az Arizona kerületi bíróság phoenixi hivatalához, mivel a beperelt kiadó ottani székhelyű – írja a Bors.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Anno Barrettnek állítása szerint szemet szúrtak a tavasszal Charlotte-ban látottak, ahol Hosszú hét egyéni számban indult és hatot megnyert, a viadal utolsó napján pedig a magyar versenyző előbb a világ idei legjobbjával győzött 200 méter vegyesen, 16 perccel később pedig a ranglista harmadik eredményét produkálta 200 méter háton. Többször hangsúlyozza, hogy nem egyedül van véleményével, mert "az edzők morognak, a szakértők csak pislognak, a vetélytársak meg langyosan gratulálnak" Hosszú egy-egy lenyűgöző teljesítménye után, ugyanakkor mindenki összesúg a háta mögött, csak senki nem meri felemelni a hangját a bizonyítékok hiánya miatt.

A cikk megjelenését követően előbb Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke hivatalos levélben tiltakozott, botrányosnak nevezve az írást, mely szerinte úgy járatja le a nemzetközileg is elismert magyar úszót, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására.

Néhány nappal később Hosszú sajtótájékoztatón jelentette ki, hogy soha nem szedett teljesítménynövelő szereket, "mert nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná", hogy megéri eladni a lelkét.

Botrány! Meztelen modellek pózolnak koporsókkal http://www.life.hu/news/20151118-koporsokkal-meztelenul-pozolo-modellek-boritjak-ki-az-embereket-botrany-a-levegoben.htmlEgy lengyel vállalkozó, Zbigniew Linder minden évben kiadja a meztelen nős naptárát, mellyel a koporsókészítő üzletét szeretné kicsit fellendíteni. Ezzel a projekttel azonban nem kevés embert haragít magára. NewsOrigoVízbe fojtotta unokáját a nagypapa, amíg az anya a karácsonyi bevásárlást intéztehttp://www.life.hu/news/20151118-egy-nagypapa-vizbe-fojtotta-9-eves-autista-unokajat-mig-az-anya-bevasarolt-a-karacsonyi-vacsorara.htmlGyilkossággal gyanúsítják azt a 65 éves férfit, aki állítólag a fürdőkád vizébe fojtotta 9 éves unokáját, mialatt lánya a karácsonyi vacsorához szükséges bevásárlást intézte. News„Lehet, hogy vannak fegyvereik, de nekünk vannak virágaink"http://www.life.hu/news/20151118-a-le-petit-journal-riporter-beszelgetese-egy-francia-kisfiuval-es-edesapjaval-video.htmlÍgy nyugtatja meg a francia édesapa kisfiát a párizsi „rossz emberek” miatt. NewsAFPÉlő adásban sírta el magát a BBC párizsi tudósítója: Szívszorító videó!http://www.life.hu/news/20151117-graham-statchell-a-bbc-parizsi-helyszini-tudositoja-elo-adasban-sirta-el.htmlGraham Statchell egy megemlékezés előtt kezdett el beszélni a reményről, amely a merényletek után maradt az emberekben, amikor elcsuklott a hangja, és kisétált a képből. News--Földrengés volt Görögországban: Lefkáda szigetét rázta meghttp://www.life.hu/news/20151117-hatos-erossegu-foldrenges-volt-gorogorszagban-egy-ember-meghalt.htmlLegalább egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült a görögországi földrengésben, mely Lefkáda szigetét rázta meg. NewsThinkstockFélelmetes! Az utóbbi 15 év legerősebb El Ninója jöhethttp://www.life.hu/news/20151117-az-utobbi-15-ev-legerosebb-el-ninoja-johet.htmlVárhatóan az év végéig tovább erősödik a szélsőséges időjárási jelenségekkel járó El Nino, mely az utóbbi 15 év legerősebb El Ninója lehet - közölte az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO). News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.