Elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó

Forrás: -- -
jégkorong Krasznai János sportoló sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú, súlyos betegség után szombat hajnalban – egy héttel 64. születésnapja előtt – elhunyt Krasznai János korábbi válogatott jégkorongozó, illetve kamionversenyző.

Krasznai jégkorongozóként kezdte a sportpályafutását, 75 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Ezután fuvarozóként a Hungarocamionnál helyezkedett el, 1987-ben már versenyzett, két évvel később pedig harmadik lett összetettben az Európa-bajnokságon. Ebben az esztendőben az Auto Magazin című folyóirat által meghirdetett pályázaton elnyerte az Év autóversenyzője címet Magyarországon.

Versenyzői karrierje az 1990-es évek elején hirtelen véget ért, visszatért a fuvarozáshoz, de idén szeptemberben ő vezette fel a Hungaroringen rendezett kamion-Eb-futam mezőnyét.

Forrás: --

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.