Robert Stigwood Bee Gees menedzser meghalt popzenekar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
81 éves korában elhunyt a dél-ausztráliai születésű zenei, szíházi és filmproducer.

Elhunyt Robert Stigwood, aki minden idők egyik legsikeresebb popzenekarát, a Bee Geest menedzselte hosszú éveken át. A zenei, filmes és színházi producer haláhírét keresztfia, Spencer Gibb osztotta meg hétfőn a Facebook oldalán.

Forrás: Youtube

Robert Stigwooddal 1966-ban vette fel a kapcsolatot a Bee Gees, és rá egy évre kötött szerződést a zenekarral. Nem csupán menedzselte őket, hanem publikálta őket, és elsimította a tagok közötti konfliktusokat is. Szintén ő menedzselte a Cream nevű rockegyüttest, a The Who-t, a Blind Faith-et és Eric Claptont is.

Később maga mögött hagyta a zeneipart, és mozifilmek producereként kezdett ténykedő. Stigwood nevéhez köthető többek között az 1977-es Szombat esti láz, és az 1978-as Olivia Newton-John és John Travolta közös filmje, a Grease. Számos színházi musical producereként is közreműködött, mint például a Hair, a Pippin és a Sweeney Todd.

Késnek az esztergomi vonatok, de a budapesti tömegközlekedés kezd magára találnihttp://www.life.hu/news/20160105-idojaras-ho-kkesnek-az-esztergomi-vonatok-a-budapesti-tomegkozlekedes-kezd-magara-talalni.htmlNéhány nemzetközi vonat is sokat késik, a belföldi járatok viszon nagyjából menetrendszerint járnak a Mávinform tájékoztatása szerint. Kivéve az Esztergomi vonalat, ott alakul a káosz. A budapesti tömegközlekedés kezd magára találni.NewsMTI/Máthé ZoltánElhunyt Louis de Funes egykori partnere, Michel Galabruhttp://www.life.hu/news/20160104-meghalt-michel-galabru-louis-de-funes-hires-szineszpartnere-almaban-hunyt-el.htmlA színészt 93 éves korában, álmában érte a halál. A francia művész élete végéig szerepelt színpadon, novemberben állt utoljára közönség elé. News--Tacskó sétált be az RTL Híradó stúdiójába - Cuki videó!http://www.life.hu/news/20160104-kutya-zavarta-meg-az-idojaras-jelentest-cuki-video-fruzsirol-a-tacskorol.htmlFruzsi, az egyik operatőr kutyája úgy gondolta, hogy ő is szívesen szerepelne a napi időjárás-jelentésben - tettével kissé meglepte Véber Istvánt. NewsOrigoKemény mínuszokkal folytatódik a januárhttp://www.life.hu/news/20160104-az-idojaras-elorejelzes-szerint-kemeny-minuszokkal-folytatodik-az-idojaras-januarban.htmlHétfő éjszaka akár -17 fokig hűl a levegő, enyhülésre csak a hét második felében számíthatunk. News--Összecserélt elhunytak: idegen halott feküdt a nagypapa koporsójábanhttp://www.life.hu/news/20160104-osszecsereltek-az-elhunytakat-miklosfan.htmlEgy fatális tévedés miatt nem a nagypapa holttestét tették a koporsóba, ezért a családtagok egy idegentől vettek végső búcsút Miklósfán. News--Így köszöntötték barátai a 47 éves lett Michael Schumachert - Megható sorok!http://www.life.hu/news/20160104-michael-schumacher-forma-1-es-autoversenyzot-baratai-koszontottek-47-szuletesnapjan.htmlFelipe Massa és Rubens Barrichello Instagramon üzent a lábadozó Forma-1-es pilótának. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.