Undorító! Halott menyétet talált az előrecsomagolt salátájában egy ápolónő

Forrás: © SWNS Group/Swns.Com -
ebéd állat ápolónő saláta menyét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rifat Asghar érthető módon egy ideig nem szívesen enne salátát, az előrecsomagolt ebédekről pedig végleg le is mondott.

A 42 éves Rifat Asghar éppen jóízűen neki akart látni a nemrég vásárolt kész répasalátájának, amikor valami szőrösnek tűnő dologra lett figyelmes az ételben - írja a Daily Mail.

Forrás: SWNS.com

A yorkshire-i Bradfordban élő ápolónő, aki egy szupermarketben vásárolta meg az előrecsomagolt ebédjét, később észrevette: nem csupán bundája, hanem szeme, farka és lábai is vannak annak a bizonyos valaminek, aminek semmi keresnivalója nem volt a salátában. Visszavitte az üzletbe, ahol elmondása szerint az eladók mindössze 5 fontot akartak neki fizetni kártérítésként.

Forrás: © SWNS Group/Swns.Com

Asghar nem hagyta annyiban a dolgot, vizsgálatot indíttatot, amely alapján kiderült, hogy egy menyétbébi került a salátába. A bolt 100 brit fontot, vagyis nagyjából 42 ezer forintnak megfelelő összegű kártérítést vizetett a kórházi dolgozónak.

4 leggusztustalan dolog, amit valaha ételekben találtak

Gondatlanság és figyelmetlenség – legtöbb esetben ezek lehetnek az okai annak, hogy olyan bizarr dolgok kerülnek bele azokba a finomságokba, amelyekért egyébként odáig vagyunk. Itt összegyűjtöttünk 4 nagyon gusztustalan, ám valóban megtörtént esetet.

David Bowie helyett David Cameron brit miniszterelnök halálhírét jelentette be egy rádióshttp://www.life.hu/news/20160111-david-bowie-helyett-david-cameron-brit-miniszterelnok-halalhiret-jelentette-be-egy-radios.htmlAnnál nagyobbat nem is lehetne bakizni, mint ami egy brit rádiósnak sikerült: David Bowie popsztár halála helyett David Cameron brit miniszterelnök halálhírét jelentette be a műsorvezető. News--Tömegkarambol a Váci úton, hatalmas a torlódáshttp://www.life.hu/news/20160112-tomegkarambol-a-vaci-uton-hatalmas-a-torlodas.htmlHat személyautó összeütközött az újpesti Váci úton, a Károlyi István utca kereszteződésénél kedden, emiatt jelentős torlódás alakult ki - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. News--Meghalt a Disney Channel sztárja, Michael Galeota http://www.life.hu/news/20160112-michael-galeota-elhunyt-a-disney-channel-sztarjat-holtan-talaltak-az-otthonaban.htmlA 31 színész a csatorna Jersey című sorozatában játszott korábban, más szériák mellett. NewsOrigoElhunyt Varga Sándor rádiós műsorvezető, szerkesztőhttp://www.life.hu/news/20160111-elhunyt-varga-sandor-radios-musorvezeto-szerkeszto.htmlTürelemmel viselt súlyos betegségét követően 54 éves korában, hétfőn elhunyt Varga Sándor, a Kossuth rádió Krónika című hírműsorának szerkesztő-műsorvezetője – közölte a család. News--Sean Penn buktatta le a szökésben lévő drogbáróthttp://www.life.hu/news/20160110-sean-penn-szinesz-interjuja-buktatta-le-a-vilaghiru-drogbarot-joaquin-guzmant.htmlSean Penn Oscar-díjas színész titokban készítette azt az interjút a rettegett drobbáróval, Joaquím Guzmánnal, amely által a hatóságok megtalálták, és elfogták a tavaly megszökött bűnözőt. News--Botrány! Hosszú Katinka férjét le akarta ütni egy úszóedző http://www.life.hu/news/20160111-hosszu-katinka-ferje-osszeszolalkozott-toros-karollyal-majdnem-leutotte-az-uszoedzo-botrany.htmlA Magyar Úszószövetség elnökségi tagja, Törös Károly azt nyilatkozta, hogy a korábban komoly szóváltásba keveredett a magyar úszónő párjával, és az is megfordult a fejében, hogy esetleg leüti. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.