Megmutatja igazi arcát a tél: havazás és nagy hideg várható a hétvégén

Forrás: Thinkstock -
hideg havazás időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombat napközben nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de a keleti határ mentén egész nap napos maradhat az idő - írja honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat. Késő délelőtt északnyugaton havazás kezdődik, amely estére eléri a középső országrészt is.

Figyelmeztetés a hideg miatt

Általában lepel-10 cm közötti hó hullhat, de északnyugaton a Duna mentén ennél kicsit több is eshet. A déli szél többnyire mérsékelt marad. Hajnalban általában -8 és -13 fok között alakul a hőmérséklet, de a keleti, hóval borított területeken ennél hidegebb lesz - írja az Origo.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Olyannyira, hogy négy megyére (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megye) figyelmeztetést adtak ki, mert ezeken a helyeken a hőmérséklet mínusz 15 fok alá csökkenhet reggelre. Kora délutánra 0 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap sem lesz jobb

Vasárnap is marad a jobbára erősen felhős idő,

csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap.

Szórványosan valószínű hószállingózás, kisebb havazás. Többnyire gyenge marad a légmozgás. Hajnalban többnyire -3 és -9 fok várható, de keleten ennél több fokkal hidegebb is lehet. Délutánra északkeleten -2, nyugaton +4, +5 fok köré melegszik fel a levegő.

Kettészakadt autó miatt nem jár a budakalászi HÉVhttp://www.life.hu/news/20160123-ketteszakadt-auto-miatt-nem-jar-a-budakalaszi-hev-a-balesetben-harman-serultek-meg.htmlVillanyoszlopnak ütközött egy személyautó Budakalászon szombat hajnalban. Az autó kettészakadt, darabjai a HÉV-sínekre hullottak, ezért nem közlekednek a szerelvények.News--FRISS! Lagzi Lajcsit kiengedik a börtönbőlhttp://www.life.hu/news/20160122-lagzi-lajcsit-galambos-lajos-zeneszt-kiengedik-a-bortonbol.htmlA bíróság péntek délutáni döntése alapján a vesztegetéssel és lopással gyanúsított zenészt kiengedik az előzetesből. News--Parkoló autóban szült egy nő Maglódonhttp://www.life.hu/news/20160122-parkoloban-indult-be-a-szules-maglodon-a-kismamat-az-auto-hatso-ulesen-fekve-talaltak.htmlMaglód belterületén, egy félreállni kényszerülő személyautóban vezettek le szülést csütörtökön a mentők, miután már nem volt idő arra, hogy a kismamát áttegyék a mentőautóba - tájékoztatott az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója. NewsThinkstockTragédia! Elpusztult a világ leggyorsabb gepárdjahttp://www.life.hu/news/20160122-sarah-volt-a-vilag-leggyorsabb-gepardja-tizenot-esztendosen-pusztult-el.htmlElpusztult Sarah, a gepárd, amelyről a National Geographic 2012-ben a világ leggyorsabb szárazföldi emlőseként számolt be - közölte az ohiói állatkert, amely a nagymacska otthona volt. News--Földrengés volt Heves közelébenhttp://www.life.hu/news/20160122-rengett-a-fold-heves-megyeben-pentek-reggel-bar-gyenge-volt-megis-sokan-ereztek.htmlA Richter-skála szerint 2,3-as erősségű földrengés volt Heves község közelében pénteken - közölte az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Szeizmológiai Obszervatóriuma. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.