Kimosta több milliárdot érő lottószelvényét Susanne Hinte

Forrás: NORTHFOTO -
szelvény lottó Susanne Hinte
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az angliai nő egy gyűrött és elázott szelvénnyel próbálja felvenni a 33 millió fontos, vagyis 14 milliárd forintos nyereményét.

Susanne Hinte szerencsés, hiszen megnyerte minden idők egyik legnagyobb, 66 millió fontos nyereményének felét. Legalábbis ő ezt állítja. A nyertes szelvény viszont olyan rossz állapotban van, hogy sem a vonalkód, sem a húzás dátuma nem látszik rajta.

Forrás: NORTHFOTO

Az angol nő állítása szerint a szelvényt véletlenül kimosta egyik ruhájával, de elég gyanús, hogy éppen a szükséges információk tűntek el róla. A lottót felügyelő cég nem akarja kifizetni a pénzösszeget, főként, hogy a hölgy egyre több kétes ügye lát napvilágot.

Kiderült, hogy évekig képes halmozni a bírságokat, és a volt férje szerint is egy megszállott hazudozó. Arra is fény derült, hogy Susanne már korábban is próbálkozott hasonló csellel. Akkor egy kisebb összegű nyereményre pályázott, azt a szelvényt tóba ejtette. Akkor viszont nem sikerült kicsikarnia a nyeremény összegét.

180 napon belül fog kiderülni, hogy most miként dönt majd a cég. Natu Patel viszont - akinek a lottózójában Susanne a szelvényt vette - azt állítja, emlékszik, hogy a nő lottózott nála a húzás előtt. A nyeremény másik felét már elvitték, David és Carol Martin hamarosan 14 milliárd forintnyi összeg boldog tulajdonosai lesznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.