David Beckham napi jótette: Teával lepett meg egy idős beteget

David Beckham mentős idős tea London beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kivételesen most nem a sportoló csodás testétől hangos a sajtó: nagyon kedves volt, amikor összefutott egy bajba jutott járókelővel, sőt, még segített is neki. 

Az egykori sztárfocista London utcáit járta, amikor találkozott egy mentőápolóval. A nő éppen egy bácsit látott el, aki elesett az utcán. Nagyon hideg volt, és mivel a nő kerékpárral érkezett a helyszínre, meg kellett várniuk a komolyabb segítséget. Beckham nem nézte szó nélkül az esetet, és vett egy-egy bögre teát a nőnek, és az idős férfinak - írja a BBC.

David Beckham és a mentős Forrás: Twitter/London Ambulance

Persze közös kép is készült az esetről, mely mellé a nő azt írta, hogy bár nem sokat tudott beszélni a sztárral, de első találkozásra nagyon kedves volt. A mentős megosztotta történetét a Twitteren, amit azóta több ezren osztottak meg.

Justin Bieber dalától folyt el Kortni McLady magzatvizehttp://www.life.hu/news/20160203-justin-bieber-sorry-cimu-szamara-tancolt-kortni-mclady-es-elfolyt-a-magzatvize.htmlAz énekes Sorry című számára kezdett el táncolni várandósan az ausztrál Kortni McLady, de arra ő sem számított, hogy ilyen hatása lesz a mozgásnak. News--Megdőlt a melegrekord, de érkezik a hidegfront!http://www.life.hu/news/20160203-megdolt-a-melegrekord-pecsett-de-matol-hidegfront-erkezik-hazankba.htmlFebruár másodikán hajnalban megdőlt a melegrekord Pécsett, ugyanis 8,9 Celsius-fokot mértek a hőmérők! NewsThinkstockErzsébet királynő lemondott Katalin hercegné javára - Ez ám a megtiszteltetés!http://www.life.hu/news/20160203-erzsebet-kiralyno-katalin-hercegnere-hagyomanyozta-a-wimbledon-teniszmerkozes-fovednoki-cimet.htmlFontos címet hagyományozott át Katalin hercegnére Anglia uralkodónője. News--Újabb razziát tartottak Lagzi Lajcsinálhttp://www.life.hu/news/20160202-ujabb-razziat-tartottak-lagzi-lajcsinal.htmlMialatt a Megreccsen a szív című börtönben szerzett dalának felvételen járt, újabb szemlét tartottak Galambos Lajos birtokán. 20 rendőr és az áramszolgáltató emberei vonultak ki Boldogasszonypusztára. News--Carmen Electra kiakadt: egy sztriptízbár élt vissza a fotójávalhttp://www.life.hu/news/20160202-carmen-electra-modell-fotojaval-egy-new-york-i-sztriptizbar-elt-vissza-instagramon.htmlA táncosnőből lett színésznő és modell beperelte az a New York-i bárt, amely Instagram oldalán jelentette meg a több évvel ezelőtt készült fotóját. News--Megdöbbentő! Saját lánya előtt taposta halálra egy elefánthttp://www.life.hu/news/20160202-elefant-taposta-halalra-a-gyanutlan-edesapat-a-csaladja-vegignezte-thaifold-tragedia.htmlA férfi éppen a vakációját töltötte Koh Samui szigetén, amikor a baleset történt. A család egy elefántos túrán vett részt, ami szörnyű tragédiával végződött. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.