Dzsudzsák: "Ha komolyan vennék mindent, abba beleőrülnék!"

Forrás: AFP -
futball Dzsudzsák Bursaspor sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dzsudzsák Balázs szerint nincs szó arról, hogy csapata, a Bursaspor eladná őt Kínába. A balszélső ugyanakkor kijelentette, hogy ő bizony nem megy sehová, és marad Törökországban, és abban is biztos, hogy ismét a kezdőcsapat tagja lesz.

"Reggel olvastam, hogy gyakorlatilag ki vagyok rúgva a Bursasportól. Ha komolyan vennék minden velem kapcsolatos információt, abba beleőrülnék!"mondta a Nemzeti Sportnak Dzsudzsák Balázs.

A focista a Bursaspor előző két bajnokiján csupán csere volt, és

összesen tíz percet töltött a pályán.

A balszélső azt is elmondta, hogy a hétfői válságértekezleten az ő vártnál gyengébb szerepléséről volt szó, majd másnap Kemal Öz sportigazgató jelezte neki, hogy beszélni szeretne vele.

"Az első kérdése nem az volt, hogy még ma vagy csak holnap akarok-e Kínába utazni. Sőt, ezt egyáltalán nem kérdezte meg. Éppen ellenkezőleg, azt tudakolta, miben segíthetnek nekem azért, hogy jobb teljesítményt nyújtsak."

Dzsudzsák furcsállta, hogy a kupabúcsú után azt írták a török lapok, hogy ő a felelős a kudarcért. "A végén már az volt az érzésem, hogy ha havazik, ha süt a nap, azért kizárólag én vagyok a hibás."

Dzsudzsák Balázs kiakadt Forrás: AFP

"Elismerem, nem életem legjobb formáját mutattam, de egyesek mintha elfelejtették volna, hogy a futball csapatjáték. - mondta Dzsudzsák.

Állítása szerint sportigazgató közölte vele, hogy nem akarják felbontani a szerződését, és hisznek benne, hogy húzóemberré válhat. Hozzátette, se Kínába, se máshová nem szeretne eligazolni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.