Szexuális zaklatás miatt előzetesben egy nyíregyházi tanár

iskola rendőrség tanár szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előzetes letartóztatásba helyezett egy kollégiumi tanárt a személyi szabadság megsértése, valamint két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt a bíróság.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kollégiumi tanárként dolgozik az egyik nyíregyházi szakközépiskolában, ahol a 18 évet be nem töltött sértetteket több alkalommal átölelte, és a 2015-2016-os évben rendszeresen kapcsolatot kezdeményezett egy közösségi oldalon keresztül, bizalmas üzeneteket küldött a fiataloknak.

Forrás: Thinkstock

A sértettek nyíltan nem merték visszautasítani a gyanúsított közeledését, mert attól tartottak, hogy az hátrányt okoz számukra a kollégiumban, illetve az iskolában.

A bíróság álláspontja szerint a cselekmények jellege és az elkövetés körülményei miatt megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűntetteket, vétségeket. Továbbá szabadlábon hagyása esetén a tevékenységét folytatná, illetőleg a sértettek és a tanúk befolyásolásával nehezítené, veszélyeztetné a bizonyítás menetét. A bíróság minderre tekintettel rendelte el az előzetes letartóztatást.

A vietnami börtönben egy zacskó sperma két életet érhttp://www.life.hu/news/20160218-spermaval-ejtette-magat-teherbe-a-bortonben.htmlEgy zacskó sperma mentette meg a haláltól az egyik vietnami börtön női lakóját, aki már a halálsoron várakozott kivégzésére. A nő ugyanis terhes lett, így a törvények szerint nem lehet kivégezni. A babaprojektben négy börtönőr és egy másik rab is részt vett. News--Gyermeket vár a balesetben elhunyt magyar focista menyasszonyahttp://www.life.hu/news/20160218-zsedely-robert-az-autobalesetben-elhunyt-gyori-focista-menyasszonya-gyermeket-var.htmlKét nappal szerelme elvesztése után tudta meg a fiatal nő, hogy terhes. Zsédely Róbert különösen tragikus balesetben vesztette életét. Megtört kedvese számára reményt ad, hogy közös gyermeküket hordja a szíve alatt. NewsOrigoKellemetlen! Lányának küldte el péniszszelfijét az apahttp://www.life.hu/news/20160218-az-apa-lanyanak-kuldte-el-a-peniszerol-keszult-kepet-amit-eredetileg-a-felesegenek-szant.htmlA feleségét szerette volna meglepni Valentin-nap alkalmából a pikáns fotóval, azonban az üzenet félrement, és a lánya kapta meg a sokkoló képet. News--Fejbe harapta egy anakonda Shane Warne sportolóthttp://www.life.hu/news/20160218-anakonda-marta-meg-shane-warne-ausztral-krikettjatekost.htmlA legendás krikettjátékost a sztárok számára megrendezett túlélő-showban érte a szörnyű baleset. News--Keressük a legsármosabb magyar államtitkárt!http://www.life.hu/news/20160212-keressuk-a-legszexibb-magyar-allamtitkart.htmlErőskezű, több nyelven beszélő döntéshozók, akiknek többsége magánemberként boldog családapának, a friss vagyonnyilatkozatok alapján pedig tehetős embernek is vallhatja magát – néhányuk már egészen fiatalon. Íme, nyolc államtitkár, akik nem csak a döntéseikkel, hanem a kinézetükkel is heves reakciókat válthatnak ki. Te melyiket választanád a legvonzóbbnak közülük? Most megszavazhatod! News--Újságírónak állt Katalin hercegné: A The Huffington Postnak blogolhttp://www.life.hu/news/20160217-katalin-hercegne-egy-napra-internetes-ujsagiro-lett.htmlHa csak egy napra is, de Katalin hercegné belekóstolhatott abba, hogyan is zajlik a munka a világ egyik legismertebb és legnagyobb internetes oldalánál, mi több, még egy blogbejegyzést is írt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.