Vajnáék magánrepülővel utaznak az Oscarra

Forrás: Origo -
Andy Vajna Vajna Tímea Oscar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár Andy Vajna nemrég kórházba került egy lábán keletkezett seb miatt, úgy tűnik felépült, olyannyira, hogy az Oscar-díjátadón is ott lesz. Természetesen felesége, Timi is elkíséri, és állítólag együtt utaznak egy magánrepülőn Budapestről Los Angelesbe a jövő héten.

Andy Vajna a január 10-i Golden Globe-gálán nem vett részt, de az Oscar-díjak február 28-i átadásán biztosan ott lesz - adta hírül a Blikk.

A lap ráadásul úgy tudja, hogy Andy feleségével együtt, Timivel megy Los Angelesbe, nem is akárhogyan:

egy magánrepülőgéppel.

Az útra elkíséri a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában jelölt, sőt esélyesnek tartott Saul fiát anyagilag támogató a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes is.

"Andy az orvosok utasításait betartva akkor nem vállalta a hosszú utazást, a 12 órás repülést a Golden Globe-ra, de mostanra azonban teljesen meggyógyult, így nem látják akadályát, hogy útra keljen" – árulta el a filmügyi kormánybiztos egyik ismerőse a lapnak.

Forrás: Origo

Mi is beszámoltunk róla, hogy a TV2 tulajdonosának, emellett a filmügyi kormánybiztosnak nemrég egy műtéti szövődmény miatt kellett kórházba mennie. Korábban megműtötték a lábát, mert az ereivel, illetve a vérkeringésével voltak gondok.

Elképesztő! Kiakadt egy fotós Palvin Barbi fürdőruhás képeinhttp://www.life.hu/news/20160219-kemeny-kritikat-kapott-palvin-barbi.htmlSzerintünk elég dögösek lettek Palvin Barbi fürdőruhás képei, amik a neves Sports Illustrated magazinban jelentek meg. De nem mindenkinek tetszettek a fotók, egy fotóslány például elég kemény kritikával illette a képeket. News--Segíts! Skizofrén nőt keres az országhttp://www.life.hu/news/20160220-eltunt-skizofren-no-aki-nem-szedi-a-gyogyszereit.htmlA rendőrség körözést adott ki Fehér Éva eltűnése miatt. A 40 éves nő 2016. február 6-án ment el az otthonából, azóta nem adott életjelet magáról. Úgy tudni, a nő skizofrén, de gyógyszereit nem szedi. NewsOrigoHoppá! Üvegcserepekké változott egy tó vizehttp://www.life.hu/news/20160219-amerikaban-egy-to-uvegcserepekke-valtozott.htmlA vízmosás miatt úgy törik a minnesotai tó felszínén képződött vékony jégtakaró, mintha egy üveglap törne ripityára. Annyi biztos, hogy ritka és nem mindennapi látványt nyújt a Lake Superior, köszönjük! NewsThinkstockTragédia! Meghalt a Maffiózófeleségek főszereplőjehttp://www.life.hu/news/20160218-rakban-halt-meg-a-maffiozofelesegek-sztarja.htmlA Maffiózófeleségek című reality sztárja, Angela Raiola 55 évesen elhunyt. Raiola 4-es stádiumú rákkal küzdött. News--Tragédia! Belehalt egy bébidelfin az emberek szelfimániájábahttp://www.life.hu/news/20160219-addig-simogattak-a-delfint-mig-belehalt.htmlSanta Teresa tengerpartjánál úszkált egy cuki bébidelfin, ám az egyik strandoló kihúzta a vízből. A fürdőzők simogatni kezdték, szelfiket készítettek vele, körbeadogatták, mindaddig amíg a kisdelfin túlforrósodott a napon és meghalt. News--Dzsudzsák: "Ha komolyan vennék mindent, abba beleőrülnék!"http://www.life.hu/news/20160217-dzsudzsakot-behivattak-a-bursaspor-fonokok-1.htmlDzsudzsák Balázs szerint nincs szó arról, hogy csapata, a Bursaspor eladná őt Kínába. A balszélső ugyanakkor kijelentette, hogy ő bizony nem megy sehová, és marad Törökországban, és abban is biztos, hogy ismét a kezdőcsapat tagja lesz. NewsAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.