húszas évek elkövetés tanulás lecke hiba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életünk legjobb éveinek tartják, huszonévesnek lenni azonban mégsem annyira egyszerű. Sokkal inkább kimerítő, és valahogy semmi sem úgy alakul, ahogyan azt előre elterveztük. Íme, 3 lecke, amelyet egy életre megtanultunk a húszas éveinkben.

1. A szerelmi csalódások bölcsebbé tesznek

Az, hogy összetörik a szíved, az egyik legfájdalmasabb ajándék, amelyet az élettől kaphatsz - vélekedik a The Huffington Post újságírója, Rachel Tavel, aki saját bevallása szerint egy szakítása után döntött úgy, hogy egyedül, 22 évesen beutazza Mexikót, és egy másik fájdalmas szétválást követően iratkozott be újra az egyetemre.

Forrás: Thinkstock

2. Azok, akik a húszas éveidben a barátaid, egy örök életre azok maradnak

Persze időközben még szerezhetsz barátokat, de ők soha nem lesznek olyanok, mint azok, akiket ebben a nehéz és sokszor fájdalmas életszakaszodban ismertél meg. Rachel szerint úgy kell táplálni ezeket a barátságokat, akár egy fát, és mindig tarts fenn számukra egy speciális helyet az életedben és a szívedben.

3. Keményen meg kell dolgoznom azért, amit el akarsz érni

Rachel saját bevallása szerint soha nem volt még annyira kimerült, kétségbeesett és alázatos, mint a húszas éveiben. Amit kaptál cserébe, az a határozottság.

Hazugságok, amit huszonévesen bevetettünk a szüleinknél

Ki ne kamuzott volna már a szüleinek azért, hogy megnyugtassa a lelküket? A Life.hu cikkéért kattints ide!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.