Végre otthon lehet hagyni az esernyőt!

Forrás: Thinkstock -
eső hétvége időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétvégén bátran lehet tervezni kirándulásokat és a szabadtéri programokat! A jövő hét elején viszont újra visszatér a szomorkás idő.

Szombaton fátyolfelhős időre számíthatunk, csak délutántól sodródnak fölénk vastagabb felhők délnyugat felől, ám csapadék ebből nem alakul ki. Hajnalban az Alföldön köd képződhet, amely a délelőtti órákban feloszlik. A déli szél megélénkül. Igazi kora tavaszi időnk lesz. 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet. Kiváló kiránduló, kertészkedő idő valószínű.

Forrás: Thinkstock

Vasárnap nagyrészt erősen felhős lesz az ég, csak kevés napsütés lehet. Főleg a reggeli órákban fordul elő eső, zápor; illetve estétől a Tiszántúlt érheti el dél felől egy csapadéksáv. A délies légmozgás élénk marad. 12 fok körül lesz a csúcsérték.

A hét első felében szomorkás, borongós idő várható, eleinte elszórtan, délután viszont már többfelé záporokkal, reggelenként ködfoltokkal. Szerda reggel még fagy is lehet - írja a Köpönyeg.hu.

Síneken átkelő gyalogost gázolt el a HÉV Óbudánhttp://www.life.hu/news/20160304-sineken-atkelo-gyalogost-gazolt-el-a-hev-obudan.htmlMentők ápolták azt a járókelőt, akit pénteken kora este gázolt el a HÉV Óbudán, a Rómaifürdő és a Csillaghegy megállók közötti sínszakaszon - írja az Origó. News--Vírusként terjed a mobiltartót ábrázoló iskola fotóhttp://www.life.hu/news/20160304-mobiltartot-raktak-egy-osztalyteremben-a-szulok-vegyes-erzelmekkel-fogadtak-foto.htmlA közösségi oldalon már több ezren megosztották azt a bejegyzést, melyet egy osztályteremben készítettek. A képen jól látszik, hogy óra előtt mindenki köteles leadnia a telefonját. NewsOrigoÖngyilkos akart lenni, végül a rendőrök lőtték lehttp://www.life.hu/news/20160304-lelottek-a-rendorok-a.htmlEgy kansasi nő ittasan hívta fel a rendőrséget azzal, hogy a fegyverével megöli magát, még tavaly március 26-án. A helyszínre kiérkező rendőrök meztelenül találtak rá az alvó nőre, akit felkeltettek, majd megkérdezték hol a fegyvere. Erre a nő elővette a pisztolyt, mire a rendőrök lelőtték. News--Új trend a koldulás? Facebookon kéregetnek a magyar zenészek http://www.life.hu/news/20160304-tobb-magyar-zenesz-is-a-fscebookon-ker-segitseget-a-rajongok-nem-ertenek-egyet.htmlNéhány nappal ezelőtt a Belga zenésze, Sickratman a nyilvánossághoz fordult segítségért. A Facebookon tette közzé nehéz anyagi helyzetét, a számláján pedig több millió forint gyűlt össze. Példája ragadós lett. Egy nehéz sorsú férfi után most egy újabb zenész követte példáját. NewsOrigoMeghalt a Star Wars sztárjának, R2-D2-nak az apukájahttp://www.life.hu/news/20160304-meghalt-a-star-wars-sztarjanak-r2-d2-nak-az-alkotoja.htmlPéntek reggel holtan találták máltai otthonában Tony Dysont, aki a Star Wars-filmek népszerű robotját, R2-D2-t építette meg a sorozat első részéhez Ralph McQuarrie illusztrátor és a vizuális effektekért felelős John Stears tervei alapján. NewsOrigoSzó szerint más emberként tért vissza a Földre Scott Kellyhttp://www.life.hu/news/20160304-scott-kelly-urhajos-teste-megvaltozott-magasabban-es-fiatalabban-tert-vissza-a-foldre.htmlAmerika egyik legnépszerűbb embere az az űrhajós, aki csaknem egy évet töltött el a földön kívül orosz tárásával, Mihail Kornyijenko űrhajóssal. Scott Kellyt megváltoztatta a lebegéssel eltöltött hosszú idő. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.