Úgy megverte a párját, hogy a mellimplantátum is kiszakadt

Forrás: Thinkstock -
rendőrség mellimplantátum családon belüli erőszak bántalmazás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Takács Hajnalt korábbi párja úgy megverte, hogy a mellében lévő implantátum is megsérült. Most azért küzd, hogy annyi év után vádat emeljenek végre a férfi ellen.

"Az ajtófélfának lökött, ömlött az ujjamból a vér. Rángatott, végigtaszigált a lakáson, szorongatta a nyakam, a karom. Lelökött a kanapéra, és a mellemnél leszorított, miközben ütött" - mesélte korábban Hajnal a Borsnak. Ennek következtében a nőnek másfél centis szilikondarabok kerültek a nyirokrendszerébe, mely miatt meg is kellett műteni.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A nyomozás 2014-ben vádemelés nélkül zajlott le, de ebbe Hajnal nem törődött bele: az új nyomozás nemrég zárult le. "A rendőr­ség most már vádemelést ja­­­va­solt a volt párom ellen, de csak elekt­ronikus adat­­tal való visszaélés miatt. Azért, mert belépett az e-mail fiókomba, és átküldte ma­gának 180 levelemet.

A kapcsolat kilenc hónapig tartott, ehhez képest az eljárás ennek többszöröse, és még nincs vége. Néhány havonta újabb és újabb vallomásokat kellett tennem. Én mindig ugyanazt mondtam el, ami az igazság, de minden egyes alkalommal fel kellett tépnem magamban a sebeket.

Minden kihallgatáson bőgtem. Nagyon megterhelő volt ez az eljárás" - mesélte a bántalmazott nő, aki időközben a családon belüli erőszak egyik szószólója lett.

Meghalt egy nő, mert karbantartáskor egy hónapra a liftben felejtettékhttp://www.life.hu/news/20160306-meghalt-egy-no-mert-karbantartaskor-egy-honapra-a-liftben-felejtettek.htmlNői holttestet találták a szerelők egy hónap után abban a liftben, amelynek áramellátását biztonsági okokból január végén lekapcsolták az északnyugat-kínai Hszianban. News--Elhunyt az amerikai bestsellerszerző, Pat Conroyhttp://www.life.hu/news/20160305-elhunyt-a-hires-amerikai-bestsellerszerzo-pat-conroy.htmlAz egyik legsikeresebb amerikai író a múlt hónapban jelentette be, hogy hasnyálmirigyrákban szenved. Sajnos feladta a küzdelmet. NewsOrigoMegmentette osztálytársa életét a pécsi lányhttp://www.life.hu/news/20160305-megmentette-osztalytarsa-eletet-egy-pecsi-lany.htmlÓriási lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy pécsi iskola diáklánya, aki megmentette haldokló osztálytársa életét. News--Végre otthon lehet hagyni az esernyőt! http://www.life.hu/news/20160305-hetvegi-idojaras-szombaton-napsutes-remek-kirandulos-ido.htmlA hétvégén bátran lehet tervezni kirándulásokat és a szabadtéri programokat! A jövő hét elején viszont újra visszatér a szomorkás idő. News--Szó szerint más emberként tért vissza a Földre Scott Kellyhttp://www.life.hu/news/20160304-scott-kelly-urhajos-teste-megvaltozott-magasabban-es-fiatalabban-tert-vissza-a-foldre.htmlAmerika egyik legnépszerűbb embere az az űrhajós, aki csaknem egy évet töltött el a földön kívül orosz tárásával, Mihail Kornyijenko űrhajóssal. Scott Kellyt megváltoztatta a lebegéssel eltöltött hosszú idő. News--Döbbenet! Több tucat holttestet loptak el Kínában http://www.life.hu/news/20160303-kinaban-egy-babona-miatt-halottakat-lopnak-az-emberek-a-rendorseg-nyomoz-az-ugyben.htmlAz ázsiai országban egy babona miatt tűnik el számtalan női holttest, mivel a helyiek úgy tartják, hogy egy férfit nem szerencsés egyedül eltemetni. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.