Tizedszer sötétedik el a Föld egyetlen órára

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek -
kezdeményezés természetvédelem környezetvédelem WWF környezetszennyezés elsötétítés Föld órája klímaváltozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Március 19-én este fél kilenckor ismét elsötétedik egy teljes órára a Föld. A WWF természetvédelmi szervezet által létrehozott kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a túlfogyasztás, a környezetszennyezés és a globális felmelegedés problémájára.

A Föld órája elnevezésű akciót először 2007-ben hívták életre, az Ausztráliából indult kezdeményezés pedig azóta minden év márciusában kiemelkedő eseménynek számít a környezetszennyezés és a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Budapest 2014-ben a jelképes lámpaoltás előtt Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. Idén ismét meghirdetik a világ számos országában a Föld Órája Fővárosa cím elnyeréséért folyó versenyt, amelynek tavaly Magyarországon Vác lett a győztese - írja a foldoraja.hu.

A verseny lényege, hogy az országok települései számára a Föld órája szervezői olyan kihívásokat hirdetnek, amelyekkel az egyes helyszínek a fenntartható értékek melletti elkötelezettségüket, valós tettek mentén bizonyíthatják, erőforrásaikhoz mérten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.