A felesége gyilkolta meg az ukrán zongoraművész gyerekeit?

Forrás: Facebook/Vadym Kholodenko -
gyilkosság gyerekek zongoraművész Vadym Kholodenko
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Először Vagyim Holodenko ukrán származású művészt vádolták meg a gyilkossággal, de a rendőrségnek most más gyanúsítottja van.

Hétfőn közölte a texasi rendőrség, hogy Vagyim Holodenko ukrán származású zonograművész feleségét gyanúsította meg a két közös gyermekük meggyilkolásával. Szofja Cigankova ellen kétrendbeli szándékos emberölés miatt indítanak eljárást. A 29 éves Holodenko múlt csütörtökön ment lányaiért, az ötéves Nikáért és az egyéves Micheláért a texasi Fort Worth város Benbrook elővárosában lévő egykori közös otthonukba, ahol a kicsiket holtan találta ágyukban, 31 éves anyjukat, Szofja Cigankovát pedig "rendkívül zavart állapotban", szúrt sebektől borítva.

Forrás: Facebook/Vadym Kholodenko

David Babcock rendőrparancsnok újságíróknak elmondta, hogy Cigankovának átadták a letartóztatási parancsot a városi kórházban, ahol elmeszakértői kivizsgálása zajlik. Továbbra sem tudni, hogyan haltak meg a gyermekek, akiken külsérelmi nyomok nem látszottak. A megyei orvosszakértői hivatal közlése szerint a halottkémi vizsgálat még nem zárult le. A pár 2010-ben házasodott össze, és tavaly novemberben nyújtott be válókeresetet. A család otthonába 2014-ben kétszer is kihívták a rendőrséget rendzavarás miatt.

Patkánymérget szórtak a kutyák elé Budapesten http://www.life.hu/news/20160322-merget-szortak-ki-a-kutyak-ele-budapesten-13-kerulet-allatai-voltak-veszelyben.htmlA hétvégén több 13. kerületi kutyát is hasonló mérgezéses tünetekkel vittek orvoshoz a gazdáik. NewsOrigoKatalin hercegné elárulta, mivel vette le lábáról Erzsébet királynőthttp://www.life.hu/news/20160322-katalin-hercegne-elarulta-melyik-unnepi-etelt-keszitette-el-eloszor-erzsebet-kiralynonek.htmlVilmos herceg neje első alkalommal adott interjút szólóban, amelyben többnyire az anyakirálynőről és gyermekeiről beszélt. News--Komlói iskolások kerültek kórházba klórgáz-mérgezés tüneteivelhttp://www.life.hu/news/20160322-11-komloi-iskolas-kerult-korhazba-klorgaz-mergezes-tuneteivel.htmlTizenegy diák került kórházba hétfőn. A pécsi gyermekklinika tájékoztatása szerint a diákok "megnyugtató állapotban" vannak. NewsLányfuttatókra csaptak le Szegeden a rendőrökhttp://www.life.hu/news/20160322-kozel-negyven-prostitualtat-futtatott-franciaorszagban-egy-szegedi-bunbanda.htmlKözel negyven prostituáltat futtatott Franciaországban a hétfőn felszámolt szegedi bűnbanda: hajnalban géppisztolyos rendőrök razziáztak különböző ingatlanoknál. News--Három robbanás történt Brüsszelben, tíz ember is meghalhatotthttp://www.life.hu/news/20160322-brusszelben-harom-robbanas-tortent-tiz-ember-ember-is-meghalhatott.htmlKedd reggel kettős robbanás történt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, valamint volt egy detonáció a Maalbeek metróállomáson is, a belvárosban. News--Beperelték Cristiano Ronaldóthttp://www.life.hu/news/20160322-cristiano-ronaldo-sztarfocistat-beperelte-egy-ingatlanbefektetesi-ceg-ragalmazas-miatt.htmlRágalmazással vádolja egy olasz ingatlancég a futballsztárt. NewsAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.