Úszva próbálta utolérni az óceánjárót a 65 éves nő

Forrás: Elter Tamás -
úszás hajó tenger óceánjáró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kikötőből kifutott hatalmas hajót azért próbálta meg úszva elérni a hölgy, mert azt hitte, férje rajta van, de nem volt. Végül halászok mentették ki az Atlanti-óceán vizéből.

Az idős hölgy a portugál tengerészeti rendőrségnek számolt be arról, pontosan miért ugrott az óceánba a kifutott hajó után. Susan Brown elárulta, hogy férjével úgy döntöttek megszakítják körutazásukat a Marco Polo nevű óceánjárón és Madeira fővárosából egyenesen hazarepülnek. Ám egy heves vita után szem elől tévesztette férjét, és azt hitte, párja mégis visszatért a hajóra.

Képünk illusztráció Forrás: Elter Tamás

Susan pedig ezért visszatért a kikötőbe és vízbe vetette magát, hogy utolérje az óceánjárót, és a férjét, aki viszont nem is volt a hajón. A nő 4 órán át hánykolódott a 18 Celsius-fokos vízben, mire észrevették őt a helyi halászok. Kihűlés miatt kórházba szállították, később pedig a pszichiátriára vitték. A rendőrség közölte, hogy az asszony férje nem volt a hajón, hazarepült Bristolba.

Lövések dördültek a washingtoni Capitoliumban hétfőnhttp://www.life.hu/news/20160329-lovesek-dordultek-a-washingtoni-capitoliumban-hetfon.htmlAz amerikai Kongresszus épületének látogatóközpontjában tört ki lövöldözés hétfőn. A fegyveres támadót a biztonsági szolgálat meglőtte, a férfit kórházba vitték. Egy látogató megsérült. A Fehér Ház kerítésén is át akart mászni valaki.News--Tűz pusztított Óbudán: Nyaralók égtek kihttp://www.life.hu/news/20160328-tuz-pusztitott-obudan-a-romai-parton-bungalok-nyaralok-egtek-ki.htmlLeégett egy bungalósor Budapest III. kerületében, a római-parti Nánási úton hétfőn késő délután - mondta Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. News--Összevesztek a pilóták: Ezért haltak meg az Oroszországban lezuhant repülő utasaihttp://www.life.hu/news/20160328-osszevesztek-a-pilotak-ezert-haltak-meg-az-oroszorszagban-lezuhant-repulo-utasai.htmlEmberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, majd a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban.NewsOrigoMicsoda örömhír! Kedden akár 20 fok is lehethttp://www.life.hu/news/20160328-kedden-akar-20-fok-is-lehet-eso-es-szel-is-varhato.htmlIgazi tavaszi időjárás lesz kedden, bár a Dunántúlon élőknek a széllel is meg kell küzdeniük. News--Gyilkosság Budapesten? Holttestet találtak a fővárosi Ó utcábanhttp://www.life.hu/news/20160328-holttestet-talaltak-budapesten-a-fovarosi-o-utcaban-a-brfk-szakertok-bevonasaval-vizsgalja.htmlHolttestet találtak a budapesti Ó utca egyik lakóépületében – erősítette meg az Origo információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság.News--Gyászol a művészvilág! Elhunyt Jim Harrison amerikai író, költőhttp://www.life.hu/news/20160328-gyaszol-a-muveszvilag-elhunyt-jim-harrison-amerikai-iro-kolto.htmlHetvennyolc éves korában meghalt Jim Harrison amerikai író, költő, aki élete derekán érte el a világsikert a Szenvedélyek viharában című könyvével, amelyből később nagysikerű mozifilm is készült Brad Pitt, Anthony Hopkins és Aidan Quinn főszereplésével.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.