86 éves korában elhunyt Réz Pál

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
halál kritikus szerkesztő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Széchenyi-díjas irodalomtörténészt, műfordítót, szerkesztőt 85 éves korában érte a halál - erősítette meg a VS.hu értesülését a Magvető Könyvkiadó.

Réz Pál 1930. július 25-én született Aradon, majd 1944-ben a nagyváradi gettóból átszökött Romániába, ahol egy internáló táborba került,

románul is itt tanult meg.

Később budapesti egyetemen magyar-francia szakra járt. 1951-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként, 1989-től a Holmi főszerkesztőjeként dolgozott.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Tavaly szeptemberben jelent meg - a Magvető Kiadó újraélesztett Tények és Tanúk sorozatának első köteteként - memoárja, a Bokáig pezsgőben, amelyet Parti Nagy Lajossal közösen írt.

"Mindent tud az irodalomról. Ő A Legendás Szerkesztő, aki mindenkit ismert, és mindenkiről volt (van) egy jó sztorija, ám sokszor nem is maga a sztori a lényeg, hanem az, ahogyan elmeséli: mintha esti mesét mondana, csak az ő történeteinek nem Mikkamakka vagy Pompom, hanem írók a főszereplői."
A Bokáig pezsgőben alapját azok a többórás beszélgetések adták, melyeket Parti Nagy Lajos és Réz Pál folytatott még a kilencvenes évek elején - jellemezte aKönyvesblog.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.