Erőss Zsolt édesanyja: „Szándékosan hagyták meghalni a fiamat”

halál hegymászás Erőss Zsolt tragédia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három évvel a fia elvesztése után sem szűnik a gyász Edit lelkében. A mai napig úgy érzi, megmenthették volna.

Erőss Zsolt édesanyja fájdalommal, gyásszal teli ma is. Az egyik leghíresebb magyar hegymászónak 2013. május 20-án veszett nyoma a Kancsendzönga meghódítása után. A 8586 méter magas hegy legyőzte a legendás Hópárducot. "A mindenem volt. Tudom, a jóisten magához hívta, de a mai napig érzem őt. Gyakran álmomból is megébredek, és hallom Zsolt hangját: Anya, ébresztő! És felriadok" 0 mondta Erőssné Kovács Edit a Bors-nak.

Erőss Zsolt Forrás: barakablog.reblog.hu

"Vidám, mosolygós volt. De naiv is, nem lett volna szabad azokkal az emberekkel elmennie 2013-ban. Ha gyanakodott volna, hogy nem akarnak érte menni, biztosan nem is tart velük. De ő olyan becsületes lélek volt, nem feltételezte, hogy más nem ilyen" – állítja az édesanya, aki a mai napig megőrzött minden fiával kapcsolatos cikket. "A hegymászókat a legjobb barátainak nevezte. Ha hívták, mindig ment. De fordítva nem így volt" – szögezi le az asszony, aki szerint fia sikereire sokan voltak irigyek.

A tragikusan sikerült expedícióban a 27 éves, először nyolc­ezer méter magasba jutó Kiss Péter is életét vesztette. Edit sosem kapott választ a kétségeire – írja a lap.

"Nem derültek volna ki furcsaságok, ha azok a külföldi hegymászók nem nyilatkoznak, akik utoljára látták a csúcson a két magyart. Rettenetes fájdalom ez nekem" – mondja az anya. Edit állítja: abban a szédületes magasságban Zsoltot vagy húsz percig tartották szóval mobilon. "A rengeteg beszéd nyilván fárasztotta az oxigénhiányos állapotában, pedig sokat bírt."

Erőss Zsolt Forrás: MTI

Zsolt kislánya, Gerda most hétéves, Csoma fia négy. A kislány most elsős, és a nagymama szerint nagyon megviselte apja elvesztése, érzékeny, sérülékeny gyermek. Edit az unokáinak gyűjtött, és gyűjt ma is pénzt, fia segítsége nélkül pedig minden ház körüli munka is rá marad. "Elképesztő életszeretete volt. Amikor elvesztette a lábát, ő vigasztalt minket, semmi baj. És fél év múlva újra mászott. Hamvas Béla-könyveket kaptam tőle ajándékba, nagyon érdekelte mindig a túlvilág. Amikor elutazott, azzal vigasztalt, ő nem búsul azon, mi történik, mert tudja, ez a világ csak átmenet egy másikba. És én azóta hiszek ebben" – mosolyodott el végre a gyászoló anya.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda nyitott egy új párkapcsolatrahttp://www.life.hu/sztarok/20151211-sterczer-hilda-eross-zsolt-ozvegye-nyitott-egy-uj-parkapcsolatra.htmlHilda bevallotta már nem zárkózik el a szerelemtől, de gyermekeivel is teljes az élete. TV + Sztárok--Erőss Zsolt özvegye arra a hegyre készül, amely elvette tőle férjéthttp://www.life.hu/sztarok/20150514-eros-zsolt-hegymaszo-ozvegye-sterczer-hilda-arra-a-hegyre-keszul-amelyiken-ferje-meghalt.htmlSterczer Hilda elhatározta, felmászik arra a hegyre, ahol a férje, Erőss Zsolt meghalt.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huNekivágna a Himalájának Erőss Zsolt özvegye?http://www.life.hu/sztarok/20150128-eross-zsolt-hegymaszo-ozvegye-sterczer-hilda-hegymaszo-ha-lenne-lehetosege-nekivagna-a-himalajanak.htmlSterczer Hilda hegymászó, Erőss Zsolt özvegye Joshi Bharatnak vallotta be, ha felajánlanának neki egy Mount Everest-expedíciót, elgondolkozna a lehetőségen.TV + Sztárok--Csillagot neveztek el Erőss Zsoltrólhttp://www.life.hu/news/20140529-eross-zsolt-hegymaszorol-kisbolygot-neveztek-el-halala-utan.htmlA Piszkéstetői Obszervatóriumban felfedezett kisbolygók közül tavaly óta újabb 14 kapott sorszámozott és magyar vonatkozású nevet, így Erőss Zsoltról is csillagot neveztek el.News--Egy éve tűnt el a "Hópárduc" - Erőss Zsoltra emlékezünkhttp://www.life.hu/news/20140520-eross-zsolt-hegymaszora-emlekezunk-aki-egy-evvel-ezelott-vesztette-eletet-a-kancsendzongan.htmlMájus 21-én éppen egy éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzönga hegycsúcsán. A magyar hegymászás legkiemelkedőbb alakját a végzete ott érte, ahová mindig is vágyott. News--Négyezres csúcsokat vesz célba Erőss Zsolt özvegyehttp://www.life.hu/sztarok/20131126-az-alpokba-indul-expediciora-eross-zsolt-ozvegye-sterczer-hilda.htmlFérje, Erőss Zsolt tragikus halála után sem mond le a hegymászásról Sterczer Hilda. Az özvegy a két ünnep között újra nekivág a hegyeknek: az Alpokban két társával valószínűleg négyezres csúcsokat vesznek majd célba.TV + Sztárok

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.