Tragédia: Fennakadt a síneken az autója, halálra gázolta a mozdony

halál tragédia mozdony
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálos baleset történt a Hegyeshalom és Bezenye között lévő vasúti átjáróban, ahol egy lefulladt autónak ütközött egy vonat szombat hajnalban.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a járműben ülő sofőr nem tudott idejében kiszállni, a szerelvény pedig csak a vasúti átjáró után nagyjából háromszáz méterre tudott megállni. Az autó vezetője nem élte túl az ütközést - tájékoztat az MTI.

Illusztráció Forrás: PublicDomain

A kisalföld.hu ezzel szemben úgy tudja, a férfi autójával elvétette az átjárót, ezért a kocsi fennakadt a síneken. A sofőr próbálta kiszabadítani a járművet, ám ez nem sikerült, közben pedig lecsukódott a sorompó.

A férfi látva a közeledő vonatot,

futva indult a mozdony elé, hogy jelezzen a vezetőjének.

A mozdony azonban már hiába vészfékezett, nem tudott megállni, elgázolta a férfit, majd az átkelően rekedt személyautónak ütközött és mintegy négyszáz méteren tolta maga előtt. Az elgázolt férfi a helyszínen életét vesztette.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.