Állatpornó: "Magyarország, ha burkoltan is, de egyik fellegvára ennek a tevékenységnek"

Forrás: Thinkstock -
zoofília szex szodómia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az internet legmegdöbbentőbb magyar bugyraiba tekintett be az egyik napilap. Egy nyilvános fórumon saját kutyájukat kínálják fel az emberek a beteges vágyaik kiélésére, ráadásul csak tavaly 162 milliós bevétele volt egy cégnek, ami ezzel foglalkozik.

"Ez nekem a századik weboldalam, nem is tudom, mi van pontosan rajta. Ezeréves. Ha bárki szól, hogy problémás tartalmat észlel, akkor teljesítem a kívánságát, leszedem a sérelmes fórumokat - reagált a Bors megkeresésére annak a honlapnak az üzemeltetője, ahol felhasználók

saját állataikat is felkínálják másoknak szexuális vágyaik kielégítésére.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Az üzemeltető azt is elmondta, hogy a hatóságok már megkeresték, és a felszólításoknak is mindig eleget tesz. A 2007-ben alapított cég egyébként szexuális segéd­eszközök forgalmazásával is foglalkozik,

a tavalyi profit pedig több mint 162 millió forint volt.

A lapnak a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke, Szilágyi István is nyilatkozott, aki elmondta, hogy ezek nagyon jól fizetett oldalak, ráadászul az állatpornóban hatalmas üzlet van.

"Magyarország, ha burkoltan is, de egyik fellegvára ennek a tevékenységnek" – magyarázta, de azt is hozzátette, hogy az állattal való fajtalankodás a pedofília előszobája, s úgy is kellene kezelni.

Kegyetlen támadás áldozata lett egy mentálisan sérült fiú - Vállfával erőszakolták meghttp://www.life.hu/news/20160527-kegyetlen-tamadas-aldozata-lett-egy-mentalisan-serult-fiu-akit-vallfaval-eroszakoltak-meg.htmlCikizték, levetkőztették az iskolai csapat buszán, de 2015. október 23-án mindezt felülmúlták: lefogták az iskolatársukat és egy vállfával megerőszakolták. Két gyanúsított felnőttként, harmadik társuk fiatalkorúként áll a bíróság elé. NewsThinkstockNem tetszik a börtönélet a kamaszlány gyilkosának - Milliós kártérítést akarhttp://www.life.hu/news/20160527-teglaval-verte-agyon-dominikat-most-millios-karteritest-akar.htmlA 16 éves Dominikának azért kellett meghalnia, mert elutasította a férfi közeledését. Az eset 3 évvel ezelőtt történt, de még most sem került pont az ügy végére, a vádlott pedig mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon. News--Ez a férfi közel 23 műtéten esett át, hogy Supermanre hasonlítsonhttp://www.life.hu/news/20160523-az-elo-superman-egy-fulop-szigeteki-ficko-23-muteten-esett-at.htmlEgy Fülöp-szigeteki férfi tucatnyi alkalommal feküdt kés alá, hogy olyanná váljon, mint kedvenc szuperhőse, Superman – számolt be a Sun. News--Öt éve halott férfi maradványait rejtette egy szardíniai lakáshttp://www.life.hu/news/20160527-ot-eve-halott-ferfi-maradvanyait-rejtette-egy-szardiniai-lakas.htmlEgy öt évvel ezelőtt elhunyt férfi holttestére bukkantak csütörtökön Szardínia szigetén.NewsOrigoVeszélyben a királyi család! Egy gyilkos mászott be a Buckingham-palota kertjébehttp://www.life.hu/news/20160520-veszelyben-a-kiralyi-csalad-egy-gyilkos-maszott-be-a-buckingham-palota-kertjebe.htmlA napokban egy '92-ben gyilkosságért elítélt férfi fogta magát, és bemászott a Buckingham-palota kerítésén. Szerencsére sikerült elfogni, bár így is közel 10 percig tartott az akció. NewsOrigoKét utasszállító is vészhelyzetbe került Franciaország feletthttp://www.life.hu/news/20160517-ket-utasszallito-is-veszhelyzetbe-kerult-franciaorszag-felett.htmlKét utas is rosszul lett, ám az igazán meglepő, hogy egy időben, de két különböző repülőn. A Ryanair és a Germanwings gépe is Bordeaux-ban landolt. NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.