Terroristák módszereit utánozta két diák egy budapesti iskolában

Forrás: Thinkstock -
terrorista Iszlám Állam iskola kivégzés Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Iszlám Állam rendszeresen tesz közzé az interneten olyan videókat, amelyeken fejükre húzott zsákkal láthatók túszok, akiket letérdeltetnek, aztán kivégzik őket. Ezt játszotta el két 13 éves gyerek is egy budapesti iskolában. Az igazgató ugyanezzel a módszerrel büntette meg őket, ezért leváltották.

Két felsős, 13 év körüli gyerek alázta meg egy autista társát a szünetben. Azt játszották, hogy az autista gyerek az áldozat, ők pedig a terroristák. Zsákot húztak az áldozatuk fejére, letérdeltették, és

eljátszották, hogy kivégzik.

Az eset az egyik budapesti általános iskolában történt még decemberben.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

Amikor az iskola igazgatója értesült a történtekről, akkor behívatta magához a két gyereket, és

ugyanazt tette velük, mint amit ők iskolatársukkal.

Az Origo szerint mindez egy órával az előtt történt, hogy a tanárt kinevezték igazgatónak. Pár nappal később a férfi maga hívta fel a szülőket és elmondta, hogy megbüntette a gyerekeket.

A szülők feljelentést tettek a rendőrségen.

Az ORFK tájékoztatása szerint az ügyet május 10-én bűncselekmény hiányában megszüntették. Az iskola fenntartója viszont belső vizsgálatot indított, és hibásnak találták a pedagógust, ezért visszavonták a vezetői megbízatását, de tanárként az iskolában maradhatott.

A lap úgy tudja, hogy sem a terroristát játszó gyerekek, sem pedig az áldozat nem jár már az iskolába. Az igazgatói iroda pedig üres, mert a megbízott új vezető nem foglalta el. Egyébként a tanári kar kiállt a korábbi vezető mellett.

A kórházból üzent Esterházy Péter http://www.life.hu/news/20160530-esterhazy-peter-korhazbol-kuldott-uzenete-matematikai-egyenleteket-rejtett.htmlBár a tervek szerint Esterházy Péter is ott lett volna vasárnap este az Uránia Nemzeti Filmszínházban, de az író sajnos csak a Szent László Kórházból üzent. Írásaiból többek közt írótársai, Parti Nagy Lajos, Spiró György és Závada Pál is felolvastak. NewsFotó: Szabó Gábor - OrigoKiszabadították az emberrablók fogságából a válogatott focistát, Alan Pulidóthttp://www.life.hu/news/20160530-kiszabaditottak-az-emberrablok-fogsagabol-a-valogatott-focistat-alan-pulidot.htmlA mexikói hatóságok - ottani idő szerint hajnalban - szerencsésen kiszabadították az elrabolt focistát, a válogatott Alan Pulidót. NewsOrigoKrokodil rabolt el egy nőt Ausztráliábanhttp://www.life.hu/news/20160530-krokodil-ragadott-el-egy-not-ausztraliaban.htmlA 46 éves nő egy 47 éves barátnőjével fürdött a tengerben, amikor a krokodil megtámadta őket. Az egyik nő megúszta karcolásokkal, de a barátnője eltűnt. Őt még keresik az ausztrál hatóságok. News--Állatpornó: "Magyarország, ha burkoltan is, de egyik fellegvára ennek a tevékenységnek"http://www.life.hu/news/20160527-allatokkal-szerveztek-orgiat-a-magyar-netezok.htmlAz internet legmegdöbbentőbb magyar bugyraiba tekintett be az egyik napilap. Egy nyilvános fórumon saját kutyájukat kínálják fel az emberek a beteges vágyaik kiélésére, ráadásul csak tavaly 162 milliós bevétele volt egy cégnek, ami ezzel foglalkozik. News--Durva méhtámadás áldozata lett egy autó - A méhraj két napig követtehttp://www.life.hu/news/20160526-durva-mehtamadas-aldozata-lett-egy-autos.htmlEgy walesi nyugdíjas autóját túszul ejtették a méhek. Nem, ez nem vicc, bizonyítékunk is van rá! News--Rejtély övezi az angyalarcú tinilány halálát: 15 éves volt!http://www.life.hu/news/20160518-rejtely-ovezi-az-angyalarcu-tinilany-halalat.htmlA rendőrség vizsgálja a 16 éves diáklány halálát, de egyelőre nem találtak bűncselekményre utaló jelet. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.