Ne pénteken akarj hivatalos ügyeket intézni! Semmi nem lesz nyitva

Forrás: Origo -
július 1 kormányablakok szakrendelő okmányiroda Semmelweis-nap gyógyszertár ügyintézés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Július elseje munkaszüneti nap a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók számára, így az okmányirodák, kormányablakok, a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is.

A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja (korábbi nevén a köztisztviselők napja) minden év július 1-jén megtartott ünnepnap Magyarországon. 1992-ben ezen a napon lépett életbe a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény, ennek emlékére négy évvel később, 1996-ban a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete kezdeményezte, hogy Magyarország területén július 1-jén ünnepnapot tartsanak.

Forrás: Origo

Az Országgyűlés 2011. június 20-án határozott úgy, hogy július 1-je a kormánytisztviselők napja is, így ekkortól kezdve az ünnep neve a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja, amely egyben

munkaszüneti nap is a kormány- és köztisztviselőknek, az ügykezelőknek és a területen dolgozó fizikai alkalmazottaknak.

Július 1-jén, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők is. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) tájékoztatása szerint a gyógyszerellátás a legtöbb településen ügyeleti és/vagy készenléti rend szerint biztosított ezen a napon.

Minden leolvad rólunk: országos lesz a hőséghttp://www.life.hu/news/20160630-idojaras-orszagos-hoseg-varhato-zapor-zivatar-kevesbe-varhato.htmlDélután már 34 fokig is emelkedhet a hőmérséklet, sehova ne induljunk el megfelelő mennyiségű folyadék nélkül! News--Három év után kapták el a 80 éves nő gyilkosáthttp://www.life.hu/news/20160630-harom-ev-utan-kaptak-el-a-80-eves-no-gyilkosat.htmlA gyanú szerint egy 49 éves férfi társával együtt gyilkolt meg 2013. december 29-én egy 80 éves nőt. A tetteseket csak most sikerült elkapni. NewsOrigoElhunyt Elvis Presley gitárosa, Scotty Moorehttp://www.life.hu/news/20160630-84-evesen-otthonaban-hunyt-el-elvis-presley-gitarosa-scotty-moore.html84 évesen halt meg a gitárlegenda, aki nagy hatással volt az egész zenei generációra. News--Szmogriadó lép életbe vasárnap hajnaltólhttp://www.life.hu/news/20151107-szmogriado-lep-eletbe-vasarnap-hajnaltol.htmlA Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint vasárnap reggel 6 órától tiltják a legszennyezőbb, fekete környezetvédelmi matricás autók közlekedését. NewsMTI/Beliczay LászlóMegdöbbentő dolgok derültek ki a megerőszakolt kétéves kislány ügyébenhttp://www.life.hu/news/20160629-gyermekotthonba-akartak-adni-a-megeroszakolt-keteves-kislanyt.htmlBudapest VI. kerületében erőszakolt meg ismeretlen tettes egy kétéves kislányt még a múlt héten. A gyermek nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik az eljárás, de a DNS-mintavétel segíthet a tettes megtalálásában. Nemrég pedig újabb meglepő hírek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban. News--Micsoda hős! Király Gábor elképesztő dolgot tett a magyar válogatottért http://www.life.hu/news/20160629-kiraly-gabor-torott-ujjal-csinalta-vegig-a-belgak-elleni-merkozest-micsoda-hos.htmlTalán az egész Európa-bajnokság legnagyobb védését mutatta be Belgium ellen Király Gábor, aki elmondta, De Bruyne lövésénél eltört az ujja, így 55 percet sérülten védett végig. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.