Megszólalt a megerőszakolt kétéves kislány nevelőapja: “Lejáratták a családomat”

Forrás: Dreamstime -
erőszak nevelőapa kislány gyermek apa kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy estén át küzdöttek az orvosok annak a kétéves kislánynak az életéért, akit sajtóinformációk szerint valamilyen szexuális segédeszközzel erőszakoltak meg. A kislány sérüléseit a gyermekotthonban vették észre, ahova édesanyja vitte be az eset után.

A kétéves kislányt az édesanyja egy VI. kerületi gyermekotthonban adta le, ott vették észre sérülésiet. Az orvosok egy egész estén át küzdöttek az életéért. A gyerek sérülései és egyéb körülmények arra utalnak, hogy a csöppséget valamilyen eszközzel becstelenítették meg. A kétéves kislány nevelőapja most megszólalt a szörnyű esettel kapcsolatban.

Képünk illusztráció Forrás: Dreamstime

"Lejáratták a családomat" - mondta a Blikknek a nevelőapa, aki határozottan kijelentette hogy a családjából senkinek nincs köze a borzalmakhoz. A lap úgy tudja, hogy a fiatalembert a lakásban élő többi személlyel egyetemben már többször kihallgatta a rendőrség. Nyolcan laktak ott, ahol a kislány is élt, de mások is megfordultak a lakásban, így egyelőre sötétben tapogatóznak az ügyben, ki bántalmazta a gyermeket. Abban bíztak, hogy DNS-minta segíthet a tettes megtalálásában, de mire a rendőrök kiértek a VI. kerületbe, addigra a kislány ruhái és az ágyneműje ki lett mosva. Így egyelőre még nem tudják, ki követhette el ezt a borzalmat. A gyermeket állítólag még most sem engedték ki a kórházból, a sérülései pedig maradandóak.

A legsokkolóbb videó a nizzai terrortámadásról: vérfagyasztó képsorok, csak erős idegzetűeknek (18+)http://www.life.hu/news/20160715-sokkolo-video-a-nizzai-terrortamadas-utan-mindenutt-holttestek-es-emberi-maradvanyok-hevertek.htmlCsütörtök este a francia nemzeti ünnepen hajtott bele egy kamion a tűzijátékra váró tömegbe. Eddig 84 halálos áldozatot követelt a terrortámadás, köztük sok a gyermek. Sokkoló volt a Promenade des Anglais sétány látványa a támadás után. News--Megrázó videó: így hajtott a kamion az ünneplő tömegbe Nizzában (18+)http://www.life.hu/news/20160715-terrortamadas-nizzaban-megrazo-felvetelek-igy-hajtott-az-unneplo-tomegbe-a-teherauto.htmlA tűzijátékra összegyűlt tömegbe hajtott szándékosan egy teherautó a nemzeti ünnepen Franciaországban. A legfrissebb információk szerint eddig 80 áldozatot követelt a terrortámadás. News--Rekord nagyságú halat fogott egy 9 éves kislányhttp://www.life.hu/news/20160714-rekord-nagysagu-halat-fogott-egy-9-eves-kislany.htmlSoha, senki nem fogott még akkora halat az Egyesült Államokbeli Marylendben, mint a 9 éves Emma Zajdel. News--Terror Nizzában: járókelők tömegét gázolta halálra egy teherautóhttp://www.life.hu/news/20160715-nizzai-tomeges-gazolas-jarokelok-tomeget-gazolta-halalra-egy-teherauto-terrorcselekmeny.htmlJárókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában. 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán szándékosan elgázolta a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző embereket. News--Hatalmas viharok, brutális szél várhatóhttp://www.life.hu/news/20160714-idojaras-riasztasok-hatalmas-viharok-varhatoak-az-egesz-orszagban.htmlNyugaton már inkább csak erős szélre, az ország többi területén viszont továbbra is heves zivatarokra és felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat.News--Rengeteg a vasúti tömegbaleset- 35-en haltak meg idén vasúti tömegbalesetekben Európábanhttp://www.life.hu/news/20160713-rengeteg-a-vasuti-tomegbaleset-35-en-haltak-meg-iden-vasuti-tomegbalesetekben-europaban.htmlAz eddigi hírek szerint húsz halálos áldozata van a tegnapi olaszországi vonatbalesetnek. Idén már eddig is feltűnően sok katasztrófa történt a síneken, többségük mind emberi mulasztás miatt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.