Egyiptomi gép: még a levegőben darabokra esett

Forrás: AFP/Andras Soos -
repülőgép utasszállító Egyptair egyiptomi gép
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A lezuhanása előtti pillanatokban tűz ütött ki a pilótafülkében, vagy annak közvetlen közelében, ezt követően pedig még a levegőben darabokra esett szét az Egyptair egyiptomi légitársaság 66 emberrel a fedélzetén májusban a Földközi-tengerbe zuhant utasszállítója - mondták a katasztrófa okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi bizottság tagjai a The New York Times című amerikai napilapnak.

A repülőgép mindkét feketedoboza és megtalált roncsainak elemzése is erre utal - tették hozzá a szakértők az újság pénteken megjelent számában. Az egyelőre még nem világos, hogy a fedélzeten keletkezett tüzet technikai meghibásodás, vagy bűncselekmény okozta. A tisztségviselők szerint az eddigi eredmények alapján kizárható, hogy a pilóta szándékosan vezette volna a tengerbe az utasszállítót.

Forrás: AFP/Andras Soos

A bizottság egy héttel korábban közölte, hogy a pilótafülkében elhangzottakat rögzítő feketedoboz hangfelvételei szerint a legénység tagjai a katasztrófát megelőzően a fedélzeten felcsapott lángokat próbálták meg eloltani.

A felvételek alapján néhány perccel a katasztrófát megelőzően a személyzet tagjai még zenét hallgattak és kedélyesen beszélgettek, amikor a pilóta hirtelen bejelentette: tűz van a fedélzeten. Ezután megkérte a másodpilótát, hogy hozzon egy tűzoltó készüléket. Ez volt az utolsó emberi hang, amelyet a feketedoboz rögzített.

Korábban az egyiptomi bizottság közölte azt is, hogy a tengerből felszínre hozott roncsdarabok magas hőmérséklet okozta károsodásról árulkodnak. Ez egybecseng azzal, hogy a repülő ACARS adattovábbító rendszere füstöt jelzett a pilótafülkéhez közeli mosdóból és az utasszállító elektronikai részlegéből a földi légiirányításnak percekkel azelőtt, hogy a repülőgép eltűnt a földi radarokról.
Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó, MS 804-es járata május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között, 66 emberrel a fedélzetén. Az utasok többségükben egyiptomi és francia állampolgárok voltak. A gép roncsait és feketedobozait háromezer méter mélyen találták meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.