Brutális késelés Japánban: 19 halottja van a támadásnak

mészárlás Japán késelés fogyatékkal élők
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ország egyik legsúlyosabb tömeggyilkosságában legalább 19 ember az életét vesztette és további 26 súlyosan sérült. A brutális támadás egy egészségügyi központban történt, Tokió nyugati részén. A feltételezett 26 éves elkövetőt már letartóztatták.

Az elkövető, akinek nevét később nyilvánosságra hozták, amikor bevitték a rendőrségre csak annyit mondott:

"Én tettem".

Satoshi Uematsu legalább 19 embert gyilkolt meg a Tokió nyugati részén található fogyatékosokkal foglalkozó egészségügyi központban, ahol korábban ő is dolgozott.

A férfi még év elején levelet küldött a parlamentbe, amiben az idős és fogyatékkal élők eutanáziája mellett érvelt.

"A célom, hogy olyan világban éljünk, ahol azok a fogyatékkal élők, akik már nem tudnak otthon élni és társadalmilag aktívnak lenni, gondozójuk jóváhagyásával eutanáziában részesülhessenek"

- írta.

A hatóságok szerint most is a "segíteni akarás" állt a gyilkosságok hátterében. Beteges kényszerképzeteiben úgy vélte a gyilkosság feloldozása lesz a fogyatékkal élőknek, ami elvezet a kegyes halálhoz.

"Meg akarom szabadítani a világot a fogyatékkal élőktől"

- állítólag ezt mondta a rendőrségen a brutális támadás elkövetője, aki hajnalban rontott be a létesítménybe. A hatóságot az egyik ott dolgozó értesítette arról, hogy valami szörnyűség történik. Kizárták, hogy iszlamista támadásról lett volna szó, valószínűleg azért munkálkodott benne ekkora ellenszenv, mert korábban menesztették a központból - írja a Daily Mail.

A második világháború óta nem történt olyan eset Japánban, ami ennyi halálos áldozatot követelt volna. Az évekkel ezelőtti, 2008-as tömegmészárlás alkalmával 7 ember halt meg, amikor egy férfi teherautóval rohant a vásárlók közé, majd kiszállva többeket megkéselt. 2001-ben egy szintén szigetországi merényletben 8 gyerekkel végzett egy mentálisan sérült ember egy osakai iskolában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.