Tragédia! Villamossal ütközött egy autó Budapesten, egy ember meghalt

halál fotó tragédia Budapest villamos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Erzsébet királyné útján történt a baleset. A kocsi két utasa beszorult, egyikük a helyszínen meghalt, a másik utas a kórházban vesztette életét.

Kisdi Máté a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy az autóban egy 20-30 év körüli férfi és egy nő ült. Az autó teljesen összeroncsolódott - írja az Origo.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta: az autót vezető 25 év körüli férfin már nem lehetett segíteni. A jármű utasát, egy 30 év körüli nőt a helyszínen sikerült újraéleszteni, életmentő beavatkozásokat hajtottak végre rajta, majd életveszélyes állapotban kórházba vitték. Később azonban ő is belehalt a sérüléseibe.

Újabb botrány Rióban: ellopták a brit úszóválogatott úszódresszeithttp://www.life.hu/news/20160806-elloptak-a-brit-uszovalogatott-uszodresszeit.htmlSzivárgó csövek, kiálló vezetékek és bűz: nem is olyan rég ez fogadta az olimpiai faluba látogatókat, ráadásul a dán sportolók után most a brit úszóválogatott is beállhat azok közé, akiket megloptak. Nekik az úszódresszük tűnt el nyomtalanul. News--Gyász! Meghalt a híres amerikai színész, David Huddlestonhttp://www.life.hu/news/20160805-david-huddleston-elhunyt-a-szinesz-85-eves-volt-felesege-kozolte-a-rossz-hirt.htmlDavid Huddleston A nagy Lebowski című moziklasszikus egyik szereplőjeként lett világhírű. A rossz hírt a felesége közölte a sajtóval. News--Hosszú Katinka viharos kapcsolatáról cikkezik a New York Times - Dühkitörések a parton: videó! http://www.life.hu/news/20160804-hosszu-katinka-es-ferje-kozott-neha-adodnak-feszultsegek-new-york-times-cikk.htmlDühkitörések a parton, eltiltott egykori barátok, különös edzésmódszerek - a New York Times hosszú cikkben elemzi Hosszú Katinka és edző férje, Shane Tusup kapcsolatát. News--Újabb borzalmas támadás: késelés történt Londonban!http://www.life.hu/news/20160804-london-belvarosaban-szerda-ejjel-egy-19-eves-ferfi-kessel-tamadt-egy-no-az-eletet-vesztette-tovabbi.htmlSzerda késő este a brit főváros központjában, a Russell Square-nél történt a késelős támadás. Egy halálos áldozata van az esetnek, de többen is megsérültek. A késelőt egy elektromos sokkolóval ártalmatlanították. News--Őrizetbe vettek egy szíriai férfit terrorizmus gyanújával Olaszországbanhttp://www.life.hu/news/20160803-orizetbe-vettek-egy-sziriai-ferfit-terrorizmus-gyanujaval-olaszorszagban-iszlam-allam-sziria.htmlA terrorizmus elleni olasz nyomozó hatóság őrizetbe vett egy fiatal szíriai férfit Genovában – közölte az olasz rendőrség szerdán a Twitteren. A hatóság közleménye szerint a férfi dzsihadista harcosokat toborzott. News--Elfogták a nizzai merénylő társáthttp://www.life.hu/news/20160802-szelfi-buktatta-le-a-nizzai-merenylo-mohamed-lahouaiej-bouhlel-tarsat-a-36-eves-hamid-zt.htmlÖsszesen 84 ember halálát okozta a francia nemzeti ünnepen a tűzijátékra váró tömegbe hajtó kamionos. Sokáig magányos farkasnak hitték az elkövetőt, de egy szelfi lebuktatta társát, aki konkrétan segített a merénylet véghezvitelében. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.