Hosszú Katinka: "Csalódott vagyok, hogy a bíróság így határozott"

Forrás: Juha Pál -
vád dopping úszó Hosszú Katinka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka beperelt egy amerikai úszószaklapot, és annak egy újságíróját, mivel olyan cikket jelentettek meg róla, melyben azt állították, hogy doppingolt. Katinkának nem adott igazat a bíróság.

Hosszú Katinkáról még májusban jelentetett meg egy amerikai úszószaklap egy cikket Casey Barrett írójuk tollából, arról, hogy doppingol. Felsorolják az érveket, ugyan azt is leírják, hogy nincs bizonyíték a feltételezésekre, de hozzáteszik, mindenki azt gondolja ebben a sportban, hogy biztosan használ valamit.

Forrás: Juha Pál

A tavaly májusi rágalmazó cikk megjelenése után Katinka beadott egy keresetet az arizonai bíróságon, ám nem sokkal az utolsó versenyszáma után kapta meg a hírt Rióban, hogy elutasították a véleményszabadságra hivatkozva.

Hosszú Katinka szerint egyértelmű, hogy a magazin úgy próbál az úszósportban aktuális maradni, hogy botrányokat kelt

ott, ahol egyébként nem léteznek, például az ő rovására. Az úszónő közleményében arról ír, tudják, hogy a magazin és Casey Barrett továbbra is folytatta az ő, és más külföldi olimpikon úszók lejáratását. "Most a jogi csapatommal egyeztetjük, hogy mik a lehetőségeink és bár

csalódott vagyok, hogy a bíróság így határozott,

azt továbbra is állítom, hogy a riói olimpiai játékokon elért eredményeimet szabályos körülmények között értem el. Mr. Barrett és a Swimming World Magazin által tett kijelentések nem igazak. A riói élményeink nagyszerűek voltak és a többi sportolóval, edzővel, kisegítő személyzettel történt interakcióink mind megtestesítették az Olimpiai Játékok fő értékeit – kiválóság, barátság és tisztelet" - írta Katinka.

Palya Bea a tökéletlenül tökéletes anyahttp://www.life.hu/sztarok/20160811-palya-bea-enekesno-bevallotta-hogy-tokeletlenul-tokeletes-anya.htmlPalya Bea egy percre sem áll meg: mindig valami újon dolgozik. Az energikus művészt ősszel megjelenő albumáról, inspirációiról, az anyaságról és végtelen erőforrásairól kérdeztük. TV + Sztárok--Megvannak a Star Academy esélyesei: Íme ők!http://www.life.hu/sztarok/20160819-megvannak-a-star-academy-eselyesei-a-tv2-uj-tehetsegkutatojanak-versenyzoi.htmlA TV2 hamarosan teljesen új formátumú műsort indít, reality elemekkel keveri a szokványos tehetségkutatót. A hétvégenkénti élő versenyek mellett lesznek napi összefoglalók is arról, hogy a Star Academy házba összezárt énekesek miként élik mindennapjaikat. A produkció esélyesei már megvannak, és hamarosan kezdődik a beköltöző show. TV + Sztárok--Nem a pénzért csinálta: Amber Heard mind a 7 millió dollárt eladományozzahttp://www.life.hu/sztarok/20160819-amber-heard-johnny-depp-felesege-eladomanyozza-a-penzt-amit-a-valas-utan-kap.htmlAmber Heard bejelentette, kinek adja azt a 7 millió dollárt, amit a Johnny Depptől való válása után kap. TV + Sztárok--Keira Knightley átvert minket: évekig parókát hordotthttp://www.life.hu/sztarok/20160819-keira-knightley-bevallotta-hogy-evekig-parokat-hordott.htmlNem is sejtettük, de amikor Keira Knightley szépségét ecseteltük itt, itt, vagy éppen itt, akkor a színésznő végig egy parókával turbózta fel a külsejét. TV + Sztárok--Medveczky Ilona: “A vagyonomat nem viszem a sírba”http://www.life.hu/sztarok/20160819-medveczky-ilona-ismertette-vegakaratat-jotekonysagra-ajanlja-fel-vagyonat-hamvait-szet-kell-szorni.htmlMedveczky Ilona gondol arra, hogy mi történjen vagyonával az ő halála után, és már tudja is, hogy kire szeretné hagyni testvérek és gyermekek hiányában az örökségét. Ezen kívül azt is tudatta, hogyan képzeli el a temetését. TV + SztárokMi lesz most? Natalie Portmant kirakták a szuperhős-univerzumbólhttp://www.life.hu/sztarok/20160818-natalie-portman-nem-akar-tobb-marvel-filmben-szerepelni.htmlA színésznő elárulta, nem fog viszatérni a Marvel Univerzumba Thor kedveseként. Meg sehogy másként... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.