Paralimpia 2016: Krajnyák Zsuzsanna bronzérmes tőrben

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd -
Krajnyák Zsuzsanna kerekesszék Paralimpia 2016 paralimpia vívás olimpia sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Krajnyák Zsuzsanna bronzérmet nyert a kerekesszékes vívók 'A' sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai napján.

Az UTE 37 éves sportolójának a bronzmérkőzésen a kínai Csang Csung-cuj volt a riválisa, s óriási csatában 15-12-re nyert. 12-12-ig fej fej mellett haladtak a felek, de a hajrában ismét a magyar vívó összpontosított jobban, s bevitte a győztes találatot is, majd a sisakját levéve, a székéből felállva ünnepelt.

"Nagyon nehéz volt" - ezek voltak az első szavai Krajnyák Zsuzsannának, aki azt mondta: a londoni negyeddöntő után ez volt élete második legnehezebb asszója. Négy éve, a brit fővárosban ugyancsak harmadik lett. "Nagyon készültek rám a kínaiak, ez érezhető volt. Nem tudtam teljesen azt vívni, amit szoktam, kellett váltanom, ami nem volt könnyű, de végül megoldottam."

Krajnyák Zsuzsanna ünnepel Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


Krajnyák a magyar küldöttség kilencedik érmét szerezte meg Rióban. Négy ezüst mellett ez az ötödik bronz.

A magyar vívó rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig ezt megelőzően nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.