Breaking! Megjött a tél: Havazik Hargitán!

Forrás: Thinkstock -
tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Általában október elején havazik először, de idén úgy néz ki előbb köszönt be a tél: Hargitán már havazik.

Korábban jött a tél, mint terveztük. Hargitán már esett ma a hó.- írja az Origo.

Kedden már havas eső esett, szerda délelőtt pedig nulla fokra hűlt a levegő. Bár síeléssel egyelőre nem lehet apellálni, a

hó mégis egy hónappal korábban jött a vártnál.

Szerda délelőtt hargitafürdőn is havazott. Sinka Mihály, a helyi kalandpark illetékese azt mondta, az idény korábban érkezett a tél mint az elmúlt években, ami azért is meglepő mert néhány napja még nyári hőmérsékletet mértek.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

„Nem nagyon emlékszem ilyen korai hóra, mindannyian őszt reméltünk. Az első hó általában október elejére várható, a mostani pedig azért is szokatlan, mert vasárnap még 26 Celsius-fokot mértünk Hargitafürdőn. Most 2 fok van" – magyarázta Sinka.

A hegyimentők is fel vannak már készülve, hogy riasztás esetén a turisták segítségére siessenek – nyilatkozta a hírügynökségnek Gheorghe Suciu, a Hargita megyei csendőrség szóvivője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.