Imre Géza: "Csak baráti beszélgetésre megyek pszichológushoz”

vereség Imre Géza ezüstérem riói olimpia olimpia párbajtőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Imre Géza ezüstérmének megnyerése talán a riói olimpia egyik legdrámaibb pillanata volt. Géza korábban mesélte, hogy álmában sokszor felriad a be nem talált egyetlen, utolsó asszó miatt. A Life.hu a Magyar Diáksport Szövetség iskolai sportnapján arra volt kíváncsi, hogy olimpiai ezüstérmes vívónk túltette-e már magát az emlékezetes mérkőzésen.

"Álmomban már nem is annyira riadok fel, de napközben még mindig bevillan" - kezdte az interjút Imre Géza, aki azonnal hozzá is tette, hogy

"Folyamatosan felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha azt az utolsó tust én adom,

vagy előbb meg tudom szúrni a végén, mint ő. Egy nagy lehetőség kapujában álltam, így ez be is fog még villanni egy jó darabig." Vívó bajnokunk szerint ez az állapot a későbbiek során tompulni fog. Mint mondta, elég idős és szerencsés, amiért sok jó ember veszi körül, és hogy ha magában esetleg nem is tudná megoldani ennek a drámai gondolatnak a csillapítását, annyian vigasztalják, gratulálnak neki ismerősök és ismeretlenek is, hogy így az egész átbillen egy pozitív oldalra.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Míg Szilágyi Áronnak szoros a kapcsolata a pszichológusával, Imre Géza már hallani sem akar terápiás kezelésről. "Egy korábbi generáció tagja vagyok, dolgoztam együtt kiváló pszichológusokkal. Volt, amikor én is felkerestem őket, hiszen az életem során nem minden ment könnyen. Mostanság már

inkább egy baráti beszélgetésre megyek hozzájuk, mint hogy igazi orvosi tanácsért,

vagy lelki segélyért." -vallotta Géza.
Mivel az atlétikával, az úszással, vagy éppen a kajak-kenuval ellentétben, ahol, ha az ember ezüstérmes lesz, akkor az idővel szemben marad alul, addig a vívás egy olyan sportág, ahol küzdelem folyik a másik ellen, így egy

valakinek ez vereséggel fejeződik be.

Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Éppen ezért már nem érzi Géza csalódásnak az eredményét. "Sokáig vezettem, nagy esélyem volt rá, hogy megnyerjem. Amikor találkozom az emberekkel, így kezdik: -gratulálok, de..., vagy hú de izgultam, de nem baj..." -mesélte az Olimpiai ezüstérmes vívónk, aki azt is elárulta, hogy mivel pozitívan értékelik az emberek az ezüstérmét, így az ő gondolatában már nem az játszódik le, hogy

elvesztett egy aranyat, hanem hogy nyert egy ezüstöt,

sőt nem is ezüstöt, hanem fehéraranyat.
Míg egy arany 35 milliót, az ezüst pedig 25 millió forintot ért, Imre Gézát ez egyáltalán nem foglalkoztatja. "Bármilyen furcsa, de nem foglalkoztat ez a része. Nem ezért csináljuk. Sosem fordult meg a fejemben, hogy mennyit nyertem, vagy veszítettem."

Eltűnt 16 éves lányt keres a rendőrséghttp://www.life.hu/news/20161004-16-eves-fiatal-lanyt-keres-a-rendorseg-aki-szeptember-elejen-tunt-el-egy-intezetbol-azota-sem.htmlEgy eltűnt 16 éves lányt keres a rendőrség, aki szeptember elején tűnt el egy intézetből. Azóta sem adott életjelet magáról. NewsOrigoTragédia! Elhunyt az ismert magyar sportújságíró, Lázár Istvánhttp://www.life.hu/news/20161004-stefan-lazar-84-eves-volt-a-sportujsagiro-elhunyt-kolnben-tragedia.htmlNyolcvanegyedik életévében, Kölnben elhunyt Lázár István sportújságíró, aki a magyar sajtóban Stefan Lazar néven vált ismertté. NewsOrigoNem vicc! Határsértő galambot fogtakhttp://www.life.hu/news/20161004-hatarserto-galambot-fogtak-indiaban.htmlHatárőrök kapcsolták le azt a galambot, amelyik fenyegető levelet vitt az indiai kormányfőnek. A nem mindennapi bűnözőt még a televízióban is bemutatták. NewsOrigoKét medvetámadást élt túl néhány perc alatt: videóját tízmilliók nézikhttp://www.life.hu/news/20161004-ket-medvetamadast-elt-tul-todd-orr-szelfivideot-keszitett-tobbmilliok-neztek-meg-a-facebookon.htmlFinoman szólva sem volt szerencsés napja Todd Orrnak, akit egy nap leforgása alatt kétszer is megtámadott egy dühös grizzly. A halálos összecsapás után közvetlenül készített egy videót, melyben viszonylag nyugodtan, vérrel borítva számol be a történtekről. NewsOrigo5 mobilapp, ami átveheti az Uber helyéthttp://www.life.hu/news/20161002-hirflow-splitwise-wunderlist-idokep-taxify-5-app-ami-atveheti-az-uber-helyet.htmlJúlius 24-e sötét nap volt a magyar Uber-felhasználók életében. Ez volt ugyanis az a dátum, amikor az Uber úgy döntött, nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. Mi persze egy hónapig még bizakodtunk. Hogy az egész csak egy vicc, és ez úgysem maradhat ennyiben. Aztán mégis úgy maradt. A legkitartóbbak, ahogy én is, még csak most, két hónappal később törölték a mobiljukról az appot. News--Belehalt fejsérülésébe egy skót bokszolóhttp://www.life.hu/news/20161001-belehalt-fejserulesebe-a-sikeres-bokszolo-mike-towell-agyverzest-kapott.htmlBelehalt fejsérülésébe egy 25 esztendős skót profi ökölvívó.News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.