Felakasztotta magát az elkapott szír merénylő

Forrás: AFP/Ho -
Iszlám Állam öngyilkos öngyilkosság Németország merénylő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Holtan találták cellájában Dzsaber al-Bakrt, azt a szír merénylőt, aki robbantást tervezett Lipcsében. Annak ellenére lett öngyilkos, hogy a hatóságok folyamatos megfigyelés alatt tartották, mert tudták, félő, hogy kioltja életét vagy éhségsztrájkba kezd.

Felakasztva találták meg cellájában Dzsaber al-Bakrt, aki 2015 februárjában érkezett Németországba menedékkérőként, a menekült jogállást júniusban kapta meg. A hatóságok azonban elfogták, mert a feltételezéseik szerint merényletet tervezett. Másfél kilogramm robbanószert állított elő, minden bizonnyal robbanómellényt akart készíteni, és valószínűleg a napokban akarta volna elkövetni a a terrorcselekményt valamelyik berlini nemzetközi repülőtéren.

Forrás: AFP/Ho

A Mitteldeutscher Rundfunk regionális közszolgálati televízió szerda esti tényfeltáró riportja szerint egy közösségi portálon tett bejegyzései arra utalnak, hogy Dzsaber al-Bakr legkésőbb január óta az Iszlám Állam híve volt. Szerdai német sajtójelentések arról szólnak, hogy

a menekültstátusz megszerzése óta többször is elhagyhatta az országot.

A Die Welt című lap értesülése szerint az idén hetekre, talán hónapokra távozott, járt Törökországban, és meglehet, hogy Szíriában is volt, ahol kiképzést kaphatott pokolgépkészítésből az Iszlám Államtól.

Előzetes letartóztatásba helyezték egy feltételezett társát is.

Azt a 32 éves szíriai menekültet, akinek chemnitzi lakásában a pokolgépet készítette. A bérelt lakásban aceton-peroxidot (TATP) találtak, ezt a rendkívül veszélyes robbanószert használták az Iszlám Állam párizsi és brüsszeli merényleteit elkövető terroristák is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.