Fogyatékossággal élő testvérpárt keresnek: egy 17, és egy 18 éves fiú tűnt el

testvér eltűnt fogyatékosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy erőkkel keresik azt a testvérpárt, akik a napokban tűntek el. Mindketten fogyatékkal élők. Baróthi Balázs a Derekegyházi Fogyatékos otthon lakója, engedély nélkül távozott, majd meglátogatta öccsét a 17 éves Baróthi Attila Tamást Makón. Mindkét fiú képtelen az önálló életvitelre, félnek, hogy bűncselekmény áldozatai lesznek.

Eltűnt egy fogyatékossággal élő testvérpár. Baróthi Balázs a Derekegyházi Fogyatékos otthonból kedden távozott engedély nélkül öccséhez, aki a makói Pápay Endre Iskola tanulója. Mindkét fiú állandó felügyeletre szorul, az önálló életvitelre képtelenek. Félnek, hogy fogyatékosságukból adódóan könnyen bűncselekmény áldozatai lehetnek.

A 18 éves Balázs körülbelül 177 cm magas, vékony testalkatú, kék szemű, szemüveges. Nem ismert, milyen ruházatot viselt eltűnésének napján, kizárólagos gondnokság alatt áll. Attila körülbelül 170 cm magas, vékony testalkatú, barna szemű, ruházata szintén ismeretlen. Utoljára Kiskundorozsmán látták november 12-én. Mindenkitől azt kérik, hogy amennyiben bárki érdemleges információval rendelkezik az eltűnt személyek jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésüknek körülményeivel kapcsolatban, az értesítse a rendőrséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.