Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal paleolit étrend bezárás gluténmentes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lakat került arra a szentendrei paleotészta-gyárra, ahol a NÉBIH dolgozói elképesztő állapotokkal találkoztak. 1500 kg alapanyagot és kész gluténmentes száraztésztát vontak ki a forgalomból. A gyártó több milliós bírságra is számíthat.

A szentendrei tésztaüzem zsúfolt és rendetlen volt, de nem csak ez volt a baj abban a gyárban, ahol szeptember végén ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal emberei. A felvételeken jól látszik, hogy régen, takarítottak, az ellenőrök egérürülékkel is találkoztak. A raktárban bontott alapanyagok mellett festékeket, oldószereket és szerszámokat is tároltak, az irodában pedig halmokban állt a száraztészta. Ugyanitt nagy mennyiségű jelöletlen, lejárt terméket találtak - írja az Origo.

Forrás: Dreamstime

A dolgozók elmondása szerint a nagyobb méretű eszközöket és a tésztakészítéshez használt úgynevezett matricákat

az udvaron mosták egy kerti csapra csatlakoztatott nagy nyomású tisztítógéppel.

Az üzemben gluténmentes tésztákat készítettek, ahol a szentendrei vállalkozás három cégnek végzett bérgyártást. A súlyos higiéniai problémák miatt a Nébih azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem működését. A tevékenység folytatásának feltétele, hogy elvégezzék a takarítást, fertőtlenítést, tisztasági festést és rágcsálómentesítést, amit a hatóság ellenőrizni fog. A cég milliós bírságra számíthat.

Apró péniszét akarta mutogatni a bíróságon a nemi erőszakkal vádolt férfihttp://www.life.hu/news/20161013-apro-peniszet-akarta-mutogatni-a-birosagon-a-nemi-eroszakkal-vadolt-ferfi-jacques-rouschop.htmlA bíró nem engedélyezte a vádlottnak, Jacques Rouschopnak, hogy megmutassa péniszét mindenki előtt. A férfi ugyanis a nemi szerve méretére hivatkozott a perben. NewsOrigoErzsébet királynő fiatal korában igazi lázadó volt- az udvar akarata ellenére férjhez ment Fülöp herceghezhttp://www.life.hu/news/20161014-meglepo-dolog-derult-ki-erzsebet-kiralyno-es-ferje-fulop-herceg-hazassagarol.htmlÉrdekes dolog derült ki II. Erzsébet és Fülöp herceg kapcsolatáról. Annak idején ugyanis nem mindenki akarta, hogy ők ketten összeházasodjanak, és most fény derült arra, mit is kifogásoltak a legjobban Fülöp herceggel kapcsolatban. NewsSúlyos balesetet szenvedett a My Chemical Romance énekese http://www.life.hu/news/20161014-frank-iero-sulyos-balesetet-szenvedett-a-my-chemical-romance-banda-tagja.htmlAz ismert zenészt egy ro­ham­mentő vitte kór­házba, miután fur­gonja egy bus­szal ka­ram­bo­ló­zott. News--Ambrus Attila elárulta, hogyan szökött meg a börtönből fényes nappalhttp://www.life.hu/news/20161014-ambrus-attila-igy-hagyta-ott-a-bortont-szokeserol-meselt-az-ismert-bankrablo.htmlA Viszkis néven elhíresült bankrabló úgy döntött, hogy végre kamerák előtt is elmondja, hogyan szökött meg a rendőrség elől. NewsOrigoTragédia! Agyonlőtte magát egy kisgyermek Chicagóbanhttp://www.life.hu/news/20161014-agyonlotte-magat-egy-kisgyermek-chicagoban-szornyu-tragedia.htmlEgyelőre annyit tudni, hogy a csöppség a szülők hálószobájából csente el a fegyvert. A rendőrség már nyomoz az ügyben. NewsOrigoKiderült: hamis a felvétel, ami a 7 éve eltűnt lányról került előhttp://www.life.hu/news/20161013-kayla-berg-7-eve-eltunt-lanyrol-elokerult-video-hamis-semmi-koze-nincsen-az-esethez.htmlNéhány nappal ezelőtt került a hatóságok birtokába egy videó, amiről azt feltételezték, hogy egy 7 éve eltűnt lány szerepel rajta. A wisconsini rendőrség nyomozást indított az ügyben és kiderült, a felvételnek nincs köze az eltűnt Kayla Berghez. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.